Írjuk együtt!
	Először nyaralt együtt a család? A te babád hogy élte meg? És te - ti, szülők? Ki sem lehetett vontatni a vízből, vagy úgy kellett becsalogatni? Megijedtél, amikor először bukott le a víz alá, vagy lelkesen megtapsoltad? Barátságosan szóba állt minden idegen kisgyerekkel, vagy ijedten kapaszkodott a lábadba? Esténként könnyedén álomba szenderült, mint otthon is, vagy megzavarta az új környezet? Fenntartás nélkül megsimogatott minden állatot, vagy elhúzódott tőlük? Milyennek képzelted az első nyaralást a kicsivel, és milyen lett valójában? Oszd meg velünk élményeidet: írd meg a történetedet, a nyaralás kedves epizódjait vagy amit mindez számodra jelentett - néhányat oldalunkon is megjelentetünk belőlük, a szerencsések pedig könyvjutalmat is nyerhetnek a Babázóval. Beküldési határidő: 2009. szeptember 30.
	Ide küldheted a történetedet:
	Tárgynak írd be: Írjuk együtt! babazo@origo.hu
	Ajánlat
	Én és a szeplőim Nem akar aludni Bőrünk betegségei: az ótvar Mamának nem való Rossz lehelet kicsi korban Háromnapos láz Egy kicsi mozgás mindenkinek kell Éjszakai kirándulások Rovarveszély: csípések és marások Vészhelyzet a flakonok közt Rovarveszély: megelőzés A kevesebb néha több Tanítsuk meg veszíteni Még mindig bepisil Felelősségünk teljes tudatában Valamit valamiért Horkol a gyerek Múlnak a gyermekévek Alszanak a buborékok Családi büntetőszőnyeg Mozgáshiány és diszlexia Kezünkben a kulcs Hinta és egyensúly Házi galéria Éjszakai ágytisztaság

A mai szülőknek valószínűleg sok emlékük van még a nagyszülőknél töltött nyarakról, hétvégékről. Tény, hogy a mai nagyszülők már régen nem azok a kendős falusi nénik, akik talán a nagymama szó hallatán sokunknak eszébe juthatnak, de szerepük gyermekeink életében ugyanolyan felbecsülhetetlen, mint miénkben volt saját nagyszüleinké.

Ideális esetben a nagyszülők a közelünkben laknak, mindig ráérnek, nincs más vágyuk, mint hogy az unokáikkal legyenek, és az együtt töltött időben ugyanazokat a nevelési elveket vallják és alkalmazzák, mint amiket mi magunk is.

Nem tudom, van-e ideális eset, de szülőként nem árt, ha néhány dolgot tisztázunk magunkban nagyszülő-kérdésben akkor is, ha az "ideális eset" valamelyik feltétele náluk esetleg "egészen máshogy van".

Bármilyen jó vagy bármilyen rossz legyen is a kapcsolatunk saját szüleinkkel vagy párunk szüleivel, ők gyermekeink nagyszülei. Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy gyermekünknek szüksége van a nagyszülőkkel való kapcsolatra (néhány nagyon extrém, a gyermeket veszélyeztető helyzettől eltekintve akkor is, ha mi esetleg annyira nem szorgalmaznánk ezt).

Szerencsés esetben

Ha magunknak nagyon jó a kapcsolatunk velük, elérhető közelségben laknak és esetleg már a munka sem köti le minden percüket, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ilyenkor minden feltétel adott, hogy már a kezdet kezdetétől jelen legyenek az unokájuk életében, a baba megszokja az ottani környezetet, "második otthonának" érezze a nagyszülők otthonát, és cseperedvén egyre több időt tölthessen ott, akár a szülők nélkül is.

Ez a helyzet kellemes lehet a gyerek és a nagyszülők számára is, és felbecsülhetetlen segítséget jelenthet a szülőknek akár egy esti színház, akár egy kettesben eltöltött hétvége, akár egy betegség, akár egy nyári szünidő alkalmával, ha mindketten dolgoznak.

Amennyiben ilyen szerencsések vagyunk, egy dolgot soha ne felejtsünk el. Mert "könnyű megszokni a jót", a segítséget, de alapjában nem a szüleinknek/párunk szüleinek feladata gyermekünk nevelése. Legyünk hálásak a segítségért, örüljünk és adjunk alkalmat nagyszülőnek és unokának, hogy közeli kapcsolatot, valódi kötődést alakítsanak ki maguk között, próbáljunk mi is minél több közös élményben részt venni, de ne essünk túlzásokba.

Ne hagyjuk a nagyinál a kicsit minden lehetséges alkalommal, amikor egyébként mi is ráérünk, és ne érezzük természetesnek, hogy majd a nagyi megold minden helyzetet. Kérdezzük meg a nagyszülőket is, mielőtt teljes természetességgel megint rábízzuk a kicsit, hogy alkalmas-e, nem tervezett-e más programot, nem nagyon fáradt-e, stb. Valószínűleg úgyis azt mondja, amikor csak lehet, hogy alig várja már a szeme fényét, de részünkről az a minimum, hogy nem vesszük ezt magától értetődőnek.

Ha belefér az időnkbe, segíthetjük a nagyszülőket azzal, hogy a gyerekkel együtt valamennyi előre elkészített ennivalót, olvasnivalót, kedvenc játékot, elfoglaltság-ötletet, stb. is "mellékelünk" - kinek mi jelenti a segítséget.

Kevésbé szerencsés esetben

Ha nem felhőtlen a kapcsolat a nagyszülőkkel, esetleg nem élnek már, vagy nagyon messze vannak, netán dolgoznak még, nagyon elfoglaltak, vagy megelégednek az unoka havonként egyszeri látásával, kevésbé érezzük magunkat szerencsésnek, mint a fenti helyzetben.

A gyerekeink érdekében ilyenkor is érdemes megfelelő kereteket adni az ismerkedésnek. Egyelőre rajtunk múlik, elég lehetőséget nyújtunk-e gyerekeinknek közelebb kerülni a nagyszüleikhez - évek múlva ebbe talán már kevesebb beleszólásunk lesz. De az alapokat megteremthetjük - majd az idő, az unoka és a nagyszülők eldöntik, mi lesz a vége.

Az a nagyi dolga...

Akár jóban vagyunk szüleinkkel, akár nem, a közösen eltöltött idő alatt biztosan lesz olyan, amit mi "nem úgy csinálnánk". És a nagyiéknak is lesz olyan, amit meg ők nem "így csinálnának".

Próbáljunk mindannyian türelmesek lenni egymással, elsősorban pedig nem a kicsi előtt megvitatni, ha nevelési nézeteltéréseink vannak.
Eltelt 25-30 év, mióta minket felneveltek, mások lettek ők is, a világ is - ezt szépen is el lehet mondani nekik.

Nekik pedig "az a dolguk", hogy kicsit több mindent engedjenek meg a csemeténknek, mint mi, kicsit jobban kényeztessék és kiszolgálják őket, ez a természetes - természetes(en) akkor, ha megfelelő keretek között marad a "kicsit jobban" - ezt szépen is el elehet mondani nekünk.

Beszéljük meg, amikor csak lehet, ki mit szeretne, meddig tudunk mi engedni, mire képesek és hajlandóak ők, és a végén talán még mi magunk is meglepődünk majd, amikor "zord és bősz atyánk" már negyedik órája balettozik csemeténkkel a hátán  egy képzeletbeli indiántáborban a nappali közepén, a legnagyobb egyetértésben és vidámságban. Talán úgy, ahogy "velünk soha". Vagy ahogy egyszer majd mi fogunk az unokáinkkal.