Ajánlat
	Fulladnak a répák Éjszakai ágytisztaság Figyelmes fegyelmezés Jelez a nyelv Internet a kicsikkel Nem ilyennek képzeltem Zajok az éjszakában A gyaloglás dicsérete Nassoljunk okosan! Növekedési fájdalom Dadog a gyerekem Türelem, türelem, türelem Képzeletbeli barát Valamit valamiért Múlnak a gyermekévek Családi büntetőszőnyeg Mozgáshiány és diszlexia Kezünkben a kulcs Hinta és egyensúly Házi galéria Mondjuk ki, mit akarunk Horrormesék Ne söpörjük a szőnyeg alá

Fontos ez az apró szócska - is. Mert persze elsősorban nyerni kellene megtanítani. Támogatni egyéniségét, önbecsülését, önbizalmát, erősségeit, versenyszellemét - és mindezek mellett tenni természetessé számára, hogy bizony az is előfordulhat, minden erőfeszítése ellenére sem ő lesz a legjobbnak kikiáltott.

Egyensúlyban tartani a nyereségeket és veszteségeket, megfelelő énképet kialakítani benne beképzeltség és kisebbrendűségi érzés nélkül, versenyszellemre sarkallni, és a vesztést nem kudarcként megélni - borzasztó kettős és borzasztó nehéz feladat ez, valljuk be, még saját magunkkal megértetni is, nemhogy egy alig tipegőben megfelelően alakítani. és nem csak nehéz, de folyamatos feladat. Talán az egyik legfontosabb a szülői feladatok közt.

De előbb-utóbb eljön az ideje. Ha közösségbe kerül, megtanulja, hogyan kezeljen bizonyos helyzeteket, hogyan oldja meg maga is a kisebb konfliktusokat, de nekünk is segítenünk kell, hogy fel tudja dolgozni, ki tudja fejezni, el tudja mesélni ezeket.

Az egyik legjobb alkalom, hogy lássuk, hogyan küzd, és miként reagál a nyertes-vesztes helyzetekre, ha együtt kártyázunk, társasjátékozunk, futóversenyezünk. Ezekben a játékokban a kicsik közvetlenül is megtapasztalják, hogy bárki nyerhet, bárki veszíthet, hogy ügyesség és szerencse is kell egy-egy helyzethez.

Általában sokkal könnyebb lenne nyerni hagyni, látni a ragyogó szemeket, a kirobbanó örömöt - mégsem tennénk jót neki, ha mindig a javára csalnánk el a játékot. Ahogy természetesen az sem volna szerencsés, hogy mindig az okos és ügyes felnőttet játsszuk, aki mindent jobban tud.

Fontos, hogy ilyenkor megbeszéljük a történteket. Öntsük szavakba, mit érzünk, amikor veszítünk, és mit, amikor nyerünk, és hogy bármilyen érzésünknek létjogosultsága van. Hogy szabad örülni, szomorúnak, dühösnek, mérgesnek lenni, akár sírni is.

Mutassuk ki mi is örömünket, ha nyertünk, bánatunkat, ha vesztettünk, esetleg ajánljunk fel neki egy "visszavágót", amikor felcseréljük a "vesztes" és "nyertes" szerepét, hogy azt is lássa, "egyszer fenn, egyszer lent".

És próbáljuk meg kitalálni, "elemezni" azt is, az aktuális vesztes éppen miért veszített - nem figyelt eléggé, a másiknak nagyobb szerencséje volt, ügyesebb volt, nem gyakorolta még eleget, és így tovább. Nem kell tudálékosan és csak a gyerekre kihegyezve (pár szóba mindenkiről elég), de ha lassanként megszokja, megtanulja visszanézni sikereit, kudarcait, azok okait, könnyebben birkózik meg velük, és könnyebben fog majd reális célokat maga elé tűzni a jövőben is.

Beszéljük meg azt is, hogy bár mindenki nyerni szeretne, mégis a közös játék a legfontosabb. Hogy holnap talán már arra sem emlékszünk, ki nyert a Fekete Péterben, de arra biztosan, milyen jó volt együtt játszani.

És persze dicsérjük folyamatosan, akár sportról, akár játékról akármilyen helyzetről volt szó. Ha nyert, azért, de ha vesztett éppen, akkor is. Ha ő ért be utolsónak a Ki nevet a végén játékban, vagy az óvodai futóversenyen, akkor is számos dolgot találhatunk, amiért megdicsérhetjük és büszkék lehetünk rá.

Például mert becsülettel játszott, nem csalt, mert ő vette a legügyesebben a levegőt, ő emelte legmagasabbra a térdét, mert koncentrált a saját játékára, és így tovább. Mindenekelőtt pedig azért, mert jött, játszott, megpróbálta, végigcsinálta. És legközelebb biztosan sokkal gyakorlottabb, tapasztaltabb lesz már, és könnyebben is fog menni minden.