 |
![Forrás: [origo]](/i/0612/20061220siros.jpg) |
 |
 Kérjük, jelentkezz!

|
 |
Keresünk mindenkit, aki eddig megtisztelt minket bizalmával, és beküldte gyermekei emlékezetes mondásait, beszólásait.
Gyermekszáj rovatunk immár másféléve szerez örömteli perceket nekünk és olvasóinknak. Ezalatt az idő alatt számos megmosolyogtatóan kedves vagy éppen komolyan elgondolkodtató történet gyűlt össze a szülők jóvoltából.
Arra gondoltunk, kár lenne ezeket "veszni hagyni"; összegyűjtenénk őket egy hozzájuk illő kis könyvecskébe, amely nem csak azok számára őrzi meg a kedves mondásokat, akik beküldték, de talán másoknak is vidám perceket szerezhetünk vele.
Ehhez azonban szükségük van minden "szereplő" beleegyező nyilatkozatára. Kérjünk tehát minden kedves szülőt és nagyszülőt, akik elküldték nekünk gyerekszáj-történeteiket, jelentkezzenek, hogy felvehessük velük a kapcsolatot, elküldhessük nekik a beleegyező nyilatkozatot, és megszülethessen a könyv, amelyet együtt írunk.
Várjuk jelentkezésüket az alábbi e-mail címen: babazo@origo.hu. (Ha postafiókjukban megvan az eredeti levél az elküldöttek között, az is elég, ha azt még egyszer elküldik címünkre.)
Köszönettel: a Babázó csapata |
 |
 Ide írhatsz:

|
 |
Köszönjük!

 babazo@origo.hu

|
 |
Ajánlat
|
 |
Mozgáshiány és diszlexia Hinta és egyensúly Képzeletbeli barát Figyelmes fegyelmezés Növekedési fájdalom Dadog a gyerekem Dac ellen: választás Kincs, ami van Ez csapatmunka! Ajánlások a normális szüléshez
|
 |
 |

|
Mi az?
A köznapi nevén mumpszként ismert betegség a járványos fültőmirigy-gyulladást (parotitis epidemica) takarja.
A fültőmirigy a legnagyobb nyálmirigyünk; ennek vírusos eredetű, cseppfertőzéssel terjedő gyulladása a mumpsz. Elsősorban gyermekbetegségként tartják számon, de felnőtteket is megfertőzhet.
A mumpsz jóindulatú betegség, szövődménye ritkán alakul ki, ám olyankor fiúknál a heréket támadja a vírus (úgynevezett mumpszos heregyulladás), ami igen fájdalmas lehet. Nagyon ritka esetben terméketlenség is kialakulhat ennek következményeként, illetve olykor szövődményként a hasnyálmirigyet és a központi idegrendszert is érintheti; valószínűleg ezek miatt is volt sokáig meglehetősen "rettegett" gyerekbetegség.
Ma már hazánkban minden kisgyerek kap ellene védőoltást.
Tünetek
A betegség első tünetei - hőemelkedés, majd magas láz, izomfájdalom, étvágytalanság, szájszárazság, fej- és arctáji fájdalom, a fül előtti és mögötti terület duzzanata és fájdalma egyik vagy mindkét oldalon - körülbelül 2-3 hét lappangási idő után jelentkeznek. A fültőmirigy fájdalmas duzzanata aztán körülbelül két hétig áll fenn.
Gyógyulás után a szervezet élethosszig tartó védettségre tesz szert, immunissá válik a betegségre - azaz akár a bárányhimlő esetében, kivédi az ismétléseket -; nagyon ritka, hogy valaki élete során kétszer is mumpszos legyen.
Okok
A mumpszot egy cseppfertőzéssel terjedő vírus okozza, mely a fültőmirigyet támadja meg.
Kezelése
A betegség általában 10-14 nap alatt zajlik le. Kezelése elsősorban a tünetek enyhítéséből áll, elsődleges célja a fájdalom és a láz csillapítása. Ezt a gyógyszereken kívül alternatív módszerekkel is megtehetjük: a nyakra és a duzzanatra helyezett borogatással, sós vizes gargalizálással, sok folyadék fogyasztásával, hűtőfürdővel, pépes ételek fogyasztásával, és így tovább.
A kezelés tehát otthon megoldható, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy a kis beteget a tünetek jelentkezésétől lehetőség szerint különítsük el a mumpszon még át nem esett családtagoktól, mert a kórokozót a fertőzött nyállal szennyezett tárgyak is terjesztik.
Megelőzése
Hazánkban a járványos fültőmirigy-gyulladás megelőzésére kötelező védőoltás kap minden gyerek. Az oltás a kanyaró és a rubeola vírussal együtt, 15 hónapos és 11 éves korban adják (úgynevezett MMR oltás), gyengített vírusokkal, mely a természetes fertőzéshez hasonló, de sokkal enyhébb tünetekkel jelentkezhet - vagyis egyes gyerekeknél egy-három héttel az oltást követően láz, enyhe kiütés, esetleg nyálmirigy duzzanat is kialakulhat.
Ilyenkor oltási betegségről beszélnek, mely az eredeti betegség tüneteiben jelentkezik, de a természetes fertőzésénél jóval hamarabb, 2-3 nap alatt gyógyul, és lefolyás is lényegesen enyhébb annál.
|