Kérjük, jelentkezz!
	Keresünk mindenkit, aki eddig megtisztelt minket bizalmával, és beküldte gyermekei emlékezetes mondásait, beszólásait. Gyermekszáj rovatunk immár másféléve szerez örömteli perceket nekünk és olvasóinknak. Ezalatt az idő alatt számos megmosolyogtatóan kedves vagy éppen komolyan elgondolkodtató történet gyűlt össze a szülők jóvoltából. Arra gondoltunk, kár lenne ezeket "veszni hagyni"; összegyűjtenénk őket egy hozzájuk illő kis könyvecskébe, amely nem csak azok számára őrzi meg a kedves mondásokat, akik beküldték, de talán másoknak is vidám perceket szerezhetünk vele. Ehhez azonban szükségük van minden "szereplő" beleegyező nyilatkozatára. Kérjünk tehát minden kedves szülőt és nagyszülőt, akik elküldték nekünk gyerekszáj-történeteiket, jelentkezzenek, hogy felvehessük velük a kapcsolatot, elküldhessük nekik a beleegyező nyilatkozatot, és megszülethessen a könyv, amelyet együtt írunk. Várjuk jelentkezésüket az alábbi e-mail címen: babazo@origo.hu. (Ha postafiókjukban megvan az eredeti levél az elküldöttek között, az is elég, ha azt még egyszer elküldik címünkre.) Köszönettel: a Babázó csapata
	Ide írhatsz:
	Köszönjük! babazo@origo.hu
	Ajánlat
	A tavasz ügynöke Az olyan, meg az akkora Az élet értelme Nagypapa és a téli álom Gyereket akarok Anya megette a Benedeket Én nem olyan lány vagyok! Múlt és jövő közt Lepke sapkában Időjárás van Sok zöld nindzsa Hoppá! Nem azért... Apa dorombol Nem tervezem, hogy jó leszek Unom a banánt! Ótóvelszeny Vau és vábü Mese a gonosz ostobáról Hablemente Valami kötődés Nyitnikék Ők mondták Ők mondták Ők mondták

Sokszor elmondtuk már: a gyerekeknek szükségük van a szabályokra, rendszerekre is ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat. Ennek egyenes következménye, hogy meg kell tanulják azt is, ha az adott szabályt nem tartják be, az a saját döntésük - és dönthetnek úgy is, hogy nem tartják be, de akkor annak következményei vannak.

Első lépésben tehát meg kell hoznunk házi szabályainkat. Ezek természetesen családonként eltérőek lehetnek, de vannak olyan pontok, amelyek szinte minden egy-, két-, három-, négyéves csemete jelenlétében örökérvényűek. Ilyenek lehetnek vázlatosan például a "nem harapunk", "nem hisztizünk", "odafigyelünk arra, amit anya/apa mond", "napi egy csokinál nem eszünk több édességet", "nem tűnünk el szólás nélkül a lakásból", és így tovább.

Nem kell természetesen minden pillanatot szabályba foglalni, de válogassuk ki a számunkra legfontosabb néhányat, és azt tudassuk a gyerekekkel is - akármilyen kicsik is. Ha szükséges, írjuk ki őket a hűtőre, szekrényre, és minden alkalommal, amikor megszegik őket, mutassuk meg nekik, mi a mi családi szabályunk.

Azt is elmondhatjuk, hogy ő döntheti el, betartja-e vagy sem, de ha nem, akkor büntetés következik. Nem kell túl sokszor és hosszan magyarázni, de azt a néhány (3-5) szabályt tartassuk be velük következetesen.

Ha olyan helyzetet látunk, amelyben a gyerek nem a szabálynak megfelelően viselkedik, először guggoljunk le hozzá, és figyelmeztessük. Mondjuk el neki: "Ezt nem szabad. Nem haraphatod meg anyát." Vagy: "Nem, nálunk nem szokás hisztizni. Most figyelmeztetlek, ha nem hagyod abba, büntetésbe mész."

Először mindig figyelmeztessük, mondjuk el, mit kellene (és hogyan) máshogy csinálnia. Ne büntessük rögtön, magyarázat nélkül, mert talán azt sem tudja, miért kapja a büntetést, de ne is könyörögjünk neki harmincötször valamiért, következmények nélkül.

Büntetni mindig "ott és akkor" lehet. Fél óra elteltével nem kérhetünk számon valamit kisgyerekeken, ha "ott és akkor" azt nem tettük meg.

Amikor büntetésre kerül a sor, tegyük azt mindig "vagy-vagy" alapon, soha ne parancsolgatva, utasításként, vagy éppen mintha valami játék része volna. "Vagy nem játszol tovább az étellel, vagy elmész az asztaltól büntetésbe, és éhes maradsz." "Vagy lefekszel, vagy mehetsz a büntetésbe." "Vagy bemész a büntetésbe, vagy elveszem az alvós macidat."

A büntetés megint csak családonként sokféle lehet, de egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb fajtája a "büntetőszőnyeg". Kinevezünk a lakásban egy pontot - kissámlit, szőnyeget, lépcsőfokot, lábtörlőt, kisszéket; a lényeg, hogy egy beazonosítható, fix hely legyen - "rosszaságpontnak". Aki figyelmeztetés után sem tartotta be a szabályt, oda kerül büntetésbe. Le kell ülnie a büntetőszőnyegre (rosszaságpontra), és ott annyi percet eltöltenie, ahány éves. Egyévesek egy percig, ötévesek öt percig üldögélnek büntetésben.

Persze nincs olyan gyerek, aki első felkérésre, önként és dalolva ülve maradna a büntetésben. Első alkalommal akár fél órát is igénybe vehet, hogy mindannyiszor visszategyük a büntetőszőnyegre, ahányszor csak feláll. De ha az első alkalma(ka)t "kibírjuk", következetesen végigcsináljuk, meg fogja érteni, hogy nem adjuk fel, hogy sokkal gyorsabban lesz vége, ha nem áll fel, és hogy miért is került oda.

Ha feláll, elmegy onnan, fogjuk meg és ültessük vissza. Nem kell hosszasan magyarázkodni neki, "szóba állni vele", netán ölelgetni, mert elveszíti jelentését az egész folyamat. Ültessük le: "Most ide leülsz, és három (négy, stb.) perc múlva felállhatsz", majd menjünk ki a látóteréből. Tegyük meg mindezt annyiszor, amíg ott nem marad ülve.

A kijelölt idő elteltével menjünk oda hozzá. Tanítsuk meg neki, hogyan kell bocsánatot kérni - és hogy a büntetés arra való, az ember elgondolkodjon, miért van ott, mit tett, azért ki a felelős, és akar-e még ilyen helyzetbe kerülni. "Bocsánat, anya, hogy megharaptalak." "Bocsánat, apa, hogy nem figyeltem rád."

A büntetésnek csak akkor van értelme, ha utána két mondatban megbeszéljük, miért került oda. A bocsánatkérés is arról szól, hogy tudja, mit nem szabad. Ha ez elhangzott, öleljük meg, mondjuk neki: "Bocsánatkérés elfogadva", és folytatódhat a móka, mintha mi sem történt volna.