Kérjük, jelentkezz!
	Keresünk mindenkit, aki eddig megtisztelt minket bizalmával, és beküldte gyermekei emlékezetes mondásait, beszólásait. Gyermekszáj rovatunk immár másféléve szerez örömteli perceket nekünk és olvasóinknak. Ezalatt az idő alatt számos megmosolyogtatóan kedves vagy éppen komolyan elgondolkodtató történet gyűlt össze a szülők jóvoltából. Arra gondoltunk, kár lenne ezeket "veszni hagyni"; összegyűjtenénk őket egy hozzájuk illő kis könyvecskébe, amely nem csak azok számára őrzi meg a kedves mondásokat, akik beküldték, de talán másoknak is vidám perceket szerezhetünk vele. Ehhez azonban szükségük van minden "szereplő" beleegyező nyilatkozatára. Kérjünk tehát minden kedves szülőt és nagyszülőt, akik elküldték nekünk gyerekszáj-történeteiket, jelentkezzenek, hogy felvehessük velük a kapcsolatot, elküldhessük nekik a beleegyező nyilatkozatot, és megszülethessen a könyv, amelyet együtt írunk. Várjuk jelentkezésüket az alábbi e-mail címen: babazo@origo.hu. (Ha postafiókjukban megvan az eredeti levél az elküldöttek között, az is elég, ha azt még egyszer elküldik címünkre.) Köszönettel: a Babázó csapata
	Ide írhatsz:
	Köszönjük! babazo@origo.hu
	Ajánlat
	Hoppá! Nem azért... Valami kötődés Ők mondták 10. Ők mondták Ezt is ők mondták

Munkahely, család, gyereknevelés, létbizonytalanság és sok napi feladat mellett nem igazán tudunk időt szakítani arra, hogy ezeket a változásokat feldolgozzuk, kövessük, magunkban a megfelelő polcra tegyük őket, és megfelelően alkalmazkodhassunk hozzájuk.

A sok változó tényező mellett borzasztó nagy szükség volna az állandóságra is, de éppen a "legfőbb állandó", a család is bizonytalan helyzetbe került az utóbbi évtizedekben. Egyesek a haláláról beszélnek, mások mindennél jobban igyekeznek megvédeni, miközben a válások száma évről évre emelkedik, a házasságkötéseké pedig stagnál, vagy csökken.

A munkahelyi, környezeti, családi, egyéni feszültségek, az azokra adott válaszreakciók, konfliktuskezelési technikák pedig - akarjuk vagy sem, tudatában vagyunk vagy sem - magatartásunkon keresztül beépülnek gyermekeink személyiségébe.

Hogy felnőttként lesz-e szilárd értékrendje, reális lesz-e az énképe, mennyire tud megbirkózni az őt érő stresszhelyzetekkel, konfliktusokkal, lesznek-e céljai és azok mennyire állnak összhangban képességeivel vagy a társadalmi "közcélokkal", hogy valódi értelemben felnőtt, érett személyiséggé válnak-e - mindezen tényezők kulcsa a mi kezünkben van. A családban, szülőkben, környezetben élő minta és az együtt átélt évek milyensége.

A felnőttkori magatartászavaroknak, beilleszkedési problémáknak a gyökere általában a korai gyerekkorba nyúlik vissza. Az első három év nagyon hamar elmúlik, és nagyon sok mindent meghatároz.

Ezalatt alakul az éntudat, ekkor dől el, milyen személyiség fejlődik a pici babából. A megfelelő éréshez, fejlődéshez harmóniára van szükség, melegségre, elfogadásra, szeretetre, érzelmi és fizikai biztonságra. De legalább ugyanennyire fontos a másik oldal: szükség van fegyelemre, szabályokra, reális korlátokra is. A szülő nehéz feladata a két oldal megfelelő egyensúlyának a megteremtése.

Ha csak szeretet kap egy gyerek, miközben a másik oldalról hiányzik a követelmény, az elvárás, a szabályrendszer, felnőtt korára semmiért nem tud megtanulni küzdeni.

Ha a szeretet mellett a szigorú követelmények vannak túlsúlyban, a gyerekekben állandósul a feszültség, és felnőtt korukban is megfelelési kényszerrel küzdenek, nagyon nehezen viselik a kudarcokat, és folyamatosan a sikerélményeket hajszolják, hogy el tudják fogadni önmagukat.

Az érzelmi, lelki ürességben felnövő, elhanyagolt gyerekek "nem tanulnak meg érezni". Legalábbis pozitív érzések híján rövid idő alatt kiüresednek, és bár vágynak az elfogadásra, valójában nem tudnak tenni érte, nem tudnak adni, sem megnyílni, sem befogadni. A fiatalkori bűnözők, a drogfüggő tizen- és huszonévesek között nagyon sok ilyen nagyon sok ilyen család(talanság)ban vagy intézetben felnőtt gyereket találhatunk, hiszen az öröm számukra is fontos eleme volna az életnek, de mivel emberi kapcsolataikban képtelenek azt megélni, olyan forráshoz nyúlnak, mellyel rövid távon elérhetik azt, mindenféle személyes "ellenszolgáltatás" nélkül.

Nagyon nehéz mindig észnél lenni, a külvilág feszültségeit nem a családban levezetni, okosan reagálni, harmóniát, egyensúlyt teremteni külső és belső, engedés és korlátozás között. De a gyerekeinknek erre van a legnagyobb szükségük. Vigyázzunk hát magunkra, hogy vigyázhassunk rájuk.