Kérjük, jelentkezz!
	Keresünk mindenkit, aki eddig megtisztelt minket bizalmával, és beküldte gyermekei emlékezetes mondásait, beszólásait. Gyermekszáj rovatunk immár másféléve szerez örömteli perceket nekünk és olvasóinknak. Ezalatt az idő alatt számos megmosolyogtatóan kedves vagy éppen komolyan elgondolkodtató történet gyűlt össze a szülők jóvoltából. Arra gondoltunk, kár lenne ezeket "veszni hagyni"; összegyűjtenénk őket egy hozzájuk illő kis könyvecskébe, amely nem csak azok számára őrzi meg a kedves mondásokat, akik beküldték, de talán másoknak is vidám perceket szerezhetünk vele. Ehhez azonban szükségük van minden "szereplő" beleegyező nyilatkozatára. Kérjünk tehát minden kedves szülőt és nagyszülőt, akik elküldték nekünk gyerekszáj-történeteiket, jelentkezzenek, hogy felvehessük velük a kapcsolatot, elküldhessük nekik a beleegyező nyilatkozatot, és megszülethessen a könyv, amelyet együtt írunk. Várjuk jelentkezésüket az alábbi e-mail címen: babazo@origo.hu. (Ha postafiókjukban megvan az eredeti levél az elküldöttek között, az is elég, ha azt még egyszer elküldik címünkre.) Köszönettel: a Babázó csapata
	Ide írhatsz:
	Köszönjük! babazo@origo.hu
	Ajánlat
	Anya megette a Benedeket Én nem olyan lány vagyok! Múlt és jövő közt Lepke sapkában Időjárás van Sok zöld nindzsa Hoppá! Nem azért... Apa dorombol Nem tervezem, hogy jó leszek Unom a banánt! Ótóvelszeny Vau és vábü Mese a gonosz ostobáról Hablemente Valami kötődés

Kislányunkhoz vasárnap ebédre vendég érkezik: "barátnője", akinek biztosan van neve is, terítünk neki az asztalnál, megkínáljuk a finomságokkal, teával, majd beszélget és játszik velünk, és a végén vagy ott is marad, vagy elkísérjük és feltesszük a vonatra.

Kisfiunk szobájába nem mehetünk be játékidőben: éppen pajzsos-kardos lovagok vívnak ádáz csatát a sárkány ellen, megy a csihi-puhi, anyáknak ott nincs hely.

Hogy a főszereplő "barátnőt" és a lovagokat mi nem is látjuk? Hogy mindez csak a gyerek képzeletében létezik? Nem is olyan meglepő, ha csemeténk három-négy éves. Ebben a korosztályban körülbelül a gyerekek kétharmadának van ugyanis képzeletbeli barátja.

Vannak, akiknél csak átmenetileg, rövid időre. Vannak, akik éveken keresztül "etetik, itatják" a fantázia szülte barátokat. Legtöbbször ők is embergyerekek, de a fantázia szülte társ sokszor jelenik meg állatok, meghatározhatatlan lények formájában is.

Nem kell megijedni, ha gyerekük elkezd beszámolni a képzelt társsal átélt kalandjairól, beszélgetéseiről. Nem "ment el az esze" - sőt.

Sok kisgyerek akkor talál ki magának láthatatlan barátot, amikor unatkozik, egyedül érzi magát. Ezzel megtölti az unalmas félórákat, a képzelt társ pedig nagyon praktikusan működik ebből a szempontból (is), mert akkor van jelen, amikor a gyerek akarja, és akkor tűnik el, amikor a gyerek akarja.

És nem csak a jelenlétre igaz ez a "törvény"; a képzeletbeli barát úgy viselkedik, akkor beszél, olyant mond, úgy játszik, ahogy azt a gyerek akarja. Vagyis "tökéletes".

Sok kisgyerek akkor talál ki magának láthatatlan barátot, amikor szorong. Lehet ez a hétköznapokban megélt, megfoghatatlan félelem, feszültség kivetülése éppúgy, mint konkrét félelem (például egy állattól).

Ha egy ló a barátja, akitől a valóságban félne, olyanra, akkorára alkotja, amilyennel még elbír; akihez közelebb kerülhet, "megszelidítheti", elfogadhatóvá, elviselhetővé, esetleg kimondottan szerethetővé varázsolhatja a fantáziája segítségével.

Ha embergyerek a társa, akinek minden félelmét elmondhatja, minden bánatát kisírhatja, akivel megoszthatja legféltettebb titkait is, biztos lehet a "gyógyító feloldozásban"; barátja mindenben mellette fog állni, meg fogja védeni, igazat fog neki adni, figyelni fog rá akkor is, amikor a "nagyok" talán észre sem veszik, mekkora szüksége van erre.

Ha megosztja velünk ezeket a kalandokat, ne hurrogjuk le, ne mondjuk neki elnézően legyintve, hogy "ugyan már, nincs is itt senki"; különösen ne tegyük ezt erősebb szavakkal (például hogy "ez hülyeség"). Ha elveszítjük a bizalmát, ráadásul a számára nagyon is jelentőségteljes kérdésben, ha "nem látjuk" a számára oly kedves és fontos barátját, könnyen bezárulhat, egy idő után már nem akar megosztani velünk semmit - és annál inkább a "barátjához" fog fordulni, helyettünk.

Menjünk bele a játékba, örüljünk a bizalmának. Kérdezzük meg, hogy van a képzeletbeli társa, mi történt velük mostanában; hívjuk meg a családi kirándulásra, vacsorára, nagymamához, stb. Ne mi akarjuk irányítani a történet folytatását - ez a gyerek terepe, engedjünk utat a fantáziájának, és figyeljük, merre vezeti az eseményeket.

Sokat megtudhatunk így az őt foglalkoztató kérdésekről, hangsúlyos és érdektelen részletekről, érzéseiről, a bölcsiben vagy óvodában átélt történésekről.

És ne izguljunk. A képzeletbeli barátok "normális lények", akik idővel úgyis elhagynak minket, hogy újabb apróságokat kísérhessenek el egy szakaszon a felnőtté válásig vezető, cseppet sem könnyű úton.