Írjuk együtt!
	Lezajlottak az első nyaralások a babával. A te csemetéd hogy élte meg? És te - ti, szülők? Ki sem lehetett vontatni a vízből, vagy úgy kellett becsalogatni? Megijedtél, amikor először bukott le a víz alá, vagy lelkesen megtapsoltad? Barátságosan szóba állt minden idegen kisgyerekkel, vagy ijedten kapaszkodott a lábadba? Esténként könnyedén álomba szenderült, mint otthon is, vagy megzavarta az új környezet? Fenntartás nélkül megsimogatott minden állatot, vagy elhúzódott tőlük? Milyennek képzelted az első nyaralást a kicsivel, és milyen lett valójában? Oszd meg velünk élményeidet: írd meg a történetedet, a nyaralás kedves epizódjait vagy amit mindez számodra jelentett - néhányat oldalunkon is megjelentetünk belőlük, a szerencsések pedig könyvjutalmat is nyerhetnek a Babázóval. Beküldési határidő: október 30.
	Ide küldheted a történetedet:
	Tárgynak írd be: Írjuk együtt! babazo@origo.hu
	Ajánlat
	Főzzünk anyával! Gurul a világ Hajvágás: házilag vagy fodrásznál? Gyerekkor gyerekkor nélkül? Kinesio-Taping, az új módszer Fejtetvek Még a széltől is Bábos Dorka és barátai Gyermekcipő gyógytornász szemmel A nevetés a legjobb gyógyszer A játék az gyönyörű Letapadás, szűkület Őrült reggelek Szoktatás előtti szoktatás Ügyeskedjünk egész évben! Jaj, a hátam odavan Cumis, csőrös, sima Gyógyszerek és félelmek a terhesség alatt Az éjszaka hangjai Első székletek Sok zöld nindzsa Csípések, marások

Valószínűleg egyetlen szülőnek sem kell sokáig kutakodnia ahhoz, hogy jó néhány példát fel tudjon sorolni, amikor szeretett volna türelmesen szólni a gyerekéhez, valamiért azonban - sokszor a maga számára is rejtve maradó ok miatt - ingerülten, nyűgösen, türelmetlenül jött ki az a mondat. Azt sem nehéz megmagyarázni, mitől lesznek ingerültek, nyűgösek, türelmetlenek a szülők világunkban - még ha elméletben tisztában vannak is vele, hogy ezzel sem maguknak, sem gyermekeiknek nem tesznek jót.

Gyerekeinkhez határtalan türelemre van szükségünk, akármekkorák legyenek is. Ehhez pedig arra, hogy bármi történjen is velünk, szülőkkel, a napnak azokban a részeiben, amelyeket tőlük távol töltünk, amikor együtt vagyunk velük, csak az övék legyünk, csak rájuk koncentráljunk, minden figyelmünket feléjük fordítsuk.

Nem csak azért, mert "ez így van rendjén". Ha folyamatosan figyeljük gyerekeinket, átéljük a velük töltött pillanatokat, minőségi időt töltünk együtt, és nem csak egymás mellett élünk, megismerjük őket. Mindenestül. Ez a tudás pedig - számtalan előnye mellett - azt is jelenti számunkra, hogy ismerőssé, megfejthetővé válnak reakciói, a konfliktushelyzetként felbukkanó szituációk is.

És mennyivel könnyebb türelmesnek lenni azzal, aminek tudjuk az okát, amit előre kiszámíthatunk, amire felkészülhetünk! (Gondoljunk csak arra, ha egy súlyos beteget megyünk látogatni, milyen türelemmel tudjuk végighallgatni panaszait, fájdalmait, elnézően elviseljük a rigolyáit, még talán igazságtalan vádjait is, amelyekkel máskor biztosan vitába bocsátkoznánk - "hiszen beteg".) Gyerekeinkhez is számtalan ilyen kulcsszót találhatunk, ami újra feltöltheti türelem-tartalékainkat, ha vészesen kimerültnek érezzük is azokat.

Életkor

Minden gyereknek türelemre volna szüksége - akárhány éves is. (És mivel a felnőttek is gyerekei valakinek, nekik legalább ennyire, természetesen. Ha mi jól tudjuk ezt a türelemmagot elültetni sajátjainkban, folyamatos példákkal életben tartva, sokszorosan fogjuk visszakapni tőlük, nem csak öregkorunkban, de már az elkövetkező hónapok során is.) Vannak azonban olyan életszakaszok, változások, amelyekhez különösen sok a türelemigénye.

Az első években folyamatos "mérföldkövek" kísérik a baba fejlődését. Akadnak látványosak, mint a mászás, az első szavak és lépések, és kevésbé tetten érhetők, mint amikor képi gondolkodásból áttér egy bonyolultabb, elvontabb fogalomvilágba, amikor kezdi sejteni-érteni, hogy a tárgyak tőle függetlenül is léteznek, hogy anyának, apának van rajta kívül is élet(e), és így tovább. Ha elfogadjuk, hogy a fejlődéslélektan nagy lépései sokszor szorongást, félelmet váltanak ki a gyerekekből, tudjuk, hogy a nyafogás, az agresszió, az aktuálisan nehezen viselhető magatartásforma csak arról szól, hogy biztonságot szeretne (vagy csak azt tudatosítjuk magunkban: "életkor"), máris könnyebben tudunk kedves, meleg szavakkal, bátorítóan, higgadtan fordulni feléjük.

Kíváncsiság

Reggeli őrült készülődés, mindenki rohan, öltöztetni szeretnénk a kicsit is, de ő elszaladgál, mindig talál hatszáz más dolgot, amit sürgősen fel kel fedeznie, szét kell szednie, dobálnia, tépnie. Vásárlás a boltban, a forintok kiszámítva, sietnénk is, ő pedig mindent levenne a polcról, berakna a kosárba... Ismerős helyzetek?

Kevesen tudják megőrizni türelmüket minden alkalommal a fentiekhez hasonló szituációkban. Mielőtt kiabálni kezdenénk és előjönne a klasszikus "Hányszor mondjam?!" próbáljuk meg tudatosítani magunkban, hogy a gyerek (az esetek zömében) nem azért teszi mindezt, hogy minket bosszantson (amikor úgy tűnik, akkor is játéknak veszi, érdekesnek találja, hogy milyen hatást tud elérni, próbálgatja a határait).

Minden reggel új nap, új tanulni- és felfedeznivalók várják, és ő elébük is megy, amint kinyitja a szemét. Egy-két évesen nem is az a dolga, hogy felöltözve várjon minket, amikor ébreszteni megyünk; ha sietünk, készítsünk ki valami érdekes dolgot (játékot, könyvet, háztartási eszközt stb.), ami leköti a figyelmét, amíg mi gyorsan ráadjuk a ruháit, közben pedig elmagyarázhatjuk, miért kell most igyekeznünk, és ha hazajöttünk, mi mindent fedezhetünk majd fel együtt. A boltban nézzük meg, mi érdekli, ne azzal rángassuk el a polctól, hogy "Ezt nem vesszük meg"; mondjuk el neki, az a szép színes valami egy lámpaernyő, nagyon érdekes, köszönjük, hogy megmutatta, de most nincs rá szükségünk. És már mehetünk is tovább, veszekedés nélkül, a közös kincskeresés örömével.

Még nem tanulta meg

Nem áll meg a járda szélén, aznap kétszázadszor kérdezi meg ugyanazt, nem csinálja egyedül, pedig... Öltözködés, miértek, veszélyes helyzetek - szinte percenként adódhat valami, amit el kell magyarázni, meg kell értetni, be kell tartatni. Miért nem csinálja rendesen? Mert még nem tanulta meg. És ha csak kiabálunk, veszekedünk, nem is fogja mostanában. Hány olyan helyzet, szabály, tevékenység van, amit mi magunk még húsz, harminc, sok-sok évesen sem tudunk elfogadni, maradéktalanul betartani... És ő még csak most ismerkedik az alapvetőekkel.

Szeretnénk, ha megtenné, betartaná, segítene benne stb.? Türelem, és megint csak türelem. Ez a leghatásosabb fegyverünk, ha önálló, magabiztos, kiegyensúlyozott gyereket szeretnénk nevelni, és bármilyen nehéz sokszor kivitelezni, a leghatékonyabb is. Ha csak egy hétig megpróbálunk tudatosan figyelni azokra a helyzetekre, amelyek leginkább az "agyunkra mennek", megérteni, miért viselkedik bennük úgy, ahogy, és a tőlünk telhető legtöbb türelemmel reagálni rájuk, meglátjuk: megéri erőt venni magunkon.

[origo]