|
Fagyizni szabad
Néha persze szükség van olyan Alkalmakra, amikor felkerekedik a család, és mindannyian együtt megyünk a fagyizóba, kezünkbe kapjuk a tölcsért, és kíváncsian nyalogatunk bele egymás gombócaiba, vajon ki választott jobban.
A hétköznapokban azonban erre nincs mindenkinek minden nap lehetősége - a meleg pedig nem csak "fagyinapokon" köszönt be. Milyen alternatívákkal helyettesíthetjük ilyenkor?
Tév- és igaz hitek fagyiügyben
Sok szülő félti gyerekét a torokgyulladásról, ezért inkább elébe megy a "kedvezőtlen lehetőségnek", és nem engedi a kicsit fagylaltozni. A fagyi önmagában nem okoz torokgyulladást; a veszélyérzet onnan eredhet, hogy a lehűlt testrészeket könnyebben támadják meg a kórokozók. Valójában azonban a fagylalt nem tudja ilyen jelentős mértékben lehűteni a torkot, mert a lassú nyalogatás során már a szájüregben olvadni kezd, melegszik.
Hidegségénél károsabb lehet cukortartalma: a (20 kg alatti) kisgyerekek napi egy kávéskanál (kb. 6g) cukrot fogyaszthatnak egészségkárosító hatások nélkül. Ha tehát étkezései során aznap már jutott a szervezetébe hozzáadott cukor, csak üres kalóriákkal bombázzuk, tápanyagok nélkül. Ha aznap még nem jutott más formában (cukrozott tea, édesség, stb.) hozzáadott cukorhoz, egy gombóc fagyit nyugodtan elnyalogathat.
Nyalakodni, nyalakodni
A kicsik a fagyizásban sokszor a nyalogatást élvezik a legjobban. Hogy ez az élmény is megmaradjon, de a fölösleges kalóriáknak is megálljt parancsoljunk, készítsük el otthon a saját "fagyijainkat". Így változatosabb, egészségesebb édességekkel lephetjük meg őket (és magunkat) akár minden nap is, és a természetes ízekhez is hozzászoktathatjuk őket.
Legfőbb szövetségeseink
Az otthoni jégkrém készítésének legfontosabb alapanyagai a gyümölcsök. Bár fagyasztott formában ezek kevésbé tűnne édesnek, mint szobahőmérsékleten, a legtöbb érett, akár túlérett fajtát nem kell ízesíteni. A savanykásabb fajtákat (ribizli, fekete szeder, egres, stb.), akár a limonádét, kevés méz hozzáadásával tudjuk édesíteni.
Gyümölcsöknek akár a levéből, akár turmixból, akár nyersen, akár tea formájában is készíthetünk jégkrémet. Változatosabbá tehetjük a desszert-repertoárt, ha ezeket natúr joghurttal egészítjük ki.
Fagyasztás
A kész nyalogatnivalókat lefagyaszthatjuk egy tömbben is (ezt meleg késsel lehet majd "szeletelni"), de sokkal egyszerűbb egy jégkocka-tartóban, vagy külön erre a célra vásárolt jégkrém-formában a melyhűtőbe tenni. Ez utóbbiak nagyon sok áruházláncban, egyéb termékeket is forgalmazó illatszerboltban, egyes lakberendezési áruházakban is beszerezhetők, 4-500 Ft körüli áron. Előnyük, hogy műanyag pálcikát és nyelet "lógatnak" a lefagyasztandó nyalakodnivalóba, amit a kicsik is könnyen meg tudnak fogni. Kivételkor a forma alját mártsuk meleg vízbe, így könnyen kicsúszik belőle a jégkrém, pálcástól.
Hideg tippek
Legegyszerűbb jégkrém-nyalókák a gyümölcsléből készült fagyasztott édességek. Készítsünk 2-3 citromból, 1 liter vízből, kevés mézből limonádét, vagy csavarjuk ki a friss gyümölcsök levét (meggy, szeder, ribizli, alma, körte, de akár a sárga- és görögdinnye is finom lehet), majd töltsük a formába (jégkocka-tartóba, kicsi műanyag poharakba, stb.) és tegyük a mélyhűtőbe. Még finomabb a "házi calippo", ha előtte 1-2 napig gyümölcshússal, citrom reszelt héjával a hűtőben tároljuk, néha felkeverjük, és csak utána szűrjük le, majd fagyasztjuk.
Ha nem nyalogatni akarjuk, vagy nincs arra megfelelő formánk, kis poharakban, szívószállal "jégkásaként" is kínálhatjuk. Ennek "titka", hogy 15-20 percenként ki kell venni a mélyhűtőből a folyadékot, egy habverővel vagy villával át kell keverni, hogy csak finom kristályok alakulhassanak ki.
Gyümölcsteából ugyanígy készíthetünk jégkrémet vagy jégkását. A szokásosnál töményebbre csináljuk, több filtert vagy friss hozzávalót tegyünk bele. Ha van azonos fajta friss gyümölcsünk, azt is dobálhatunk bele, mielőtt lefagyasztjuk.
Turmixokból is készülhet házi gyerekfagylalt - és nem is kell feltétlenül tejjel vegyíteni. 10 perc alatt bármilyen gyümölcsből csodás desszert készülhet: elég leturmixolni (egy-két kanál mézzel ízesítve, ha szükséges), és már fagyaszthatjuk is. Keverhetünk hozzá kevés tejet vagy néhány kanál natúr joghurtot is, de hideg rizs- vagy zabpehelytejjel is dúsíthatjuk.
[origo]
|