|
A jelenlegi törvények szerint a gyerekek az iskola megkezdése előtt egy évvel kötelesek óvodába járni. Vannak családok, amelyek meg tudják oldani, hogy előtte otthon legyen a kicsi, de a gyerekek többsége 3 éves korában megkezdi a maga "dolgozóját". Mint minden kezdet, általában ez sem történik zökkenők nélkül - és nem is minden esetben a gyerekek számára nehezebb az elszakadás.
Az óvodára érett gyerekek általában már igénylik a hasonló korúak társaságát. Felvételi követelmény, hogy a kicsi nappal már szobatiszta legyen - nem a beíratás, hanem az óvoda megkezdésének idejére.
A legtöbb intézményben a beiratkozáskor nem tudják figyelembe venni a gyerekek eltérő fejlettségi fokát - abban az értelemben, hogy vannak 2,5 évesek, akik megfelelnének az óvodaérettségnek, esetleg 4 évesek, akik még nem készültek fel az otthon biztonságának elhagyására - és betöltött 3 éves kortól tudják vállalni a gyerekeket. Akadnak azonban olyan óvodák is, ahol indulnak mini-csoportok a 3 évnél fiatalabbak számára, vagy olyan bölcsődék, amelyekben a gyerekek 3 éves kor után is maradhatnak. Beíratás előtt tájékozódjunk, milyen lehetőségek vannak a lakóhelyünk környékén, és a gyerekünk igényeihez igazodva próbáljunk dönteni az óvodakezdésről, amennyiben van választási lehetőségünk.
Gyakorlott bölcsisek talán megszokták már, hogy olykor el kell távolodni anyától, aki aztán visszajön értünk, hogy másokkal töltjük a napokat, meghatározott szabályok szerint. Náluk se essünk azonban abba a hibába, hogy "ők már megszokták" a távollétet - sokszor a nyári szünet is a bölcsi és az óvoda közé ékelődik, és nekik is egy teljesen új közösséget, helyet, szokásokat kell elfogadniuk, számukra sem lesz egyértelműen "észrevétlen" a váltás, zökkenőmentes a beilleszkedés.
Ahogy a szülőnek, a gyerekeknek is időt kell adnunk, hogy megbarátkozhassanak a gondolattal, óvodások lesznek. Fokozatosan kezdjünk beszélgetni a dologról, segítsük a ráhangolódást azzal is, hogy úgy beszéljünk az óvodáról, mint egy nagyon kellemes helyről, ahova kiváltság járni, nem "szükséges rossz".
Ha meg lehet oldani, már az első alkalommal együtt menjünk be az óvodába - ha tartanak nyílt napot, látogassuk meg a gyerekeket játék közben is -, nézzük meg, hova fog járni, milyen játékok, ágyak, bábok, könyvek vannak ott, mennyi érdekes dolgot lehet csinálni, milyen "nagyfiúk", "nagylányok" járnak még oda.
Még mielőtt oda járna, sétáljunk el többször előtte, figyeljük a játszó gyerekeket, szokjuk az épületet, említsük meg, milyen jó lesz, amikor ő is oda jár majd. Beszélgessünk sokat az óvodai életről, de csak akkor, amikor a kicsi is érdeklődik; ne erőltessük a témát, de ne is érje felkészületlenül a helyzet, amikor már ott kell töltenie a napjait.
A valódi beszoktatás előtt már megkezdhetjük a szoktatást - a gyerek és a magunk számára is. Fokozatosan próbáljunk olyan helyzeteket teremteni, amikor maga is építheti a társas kapcsolatait, gyakorolhatja a társas érintkezés formáit, szabályait, saját képességeit, erőit. Járjunk minél többet játszótérre, játszóházba, rokonokhoz, ismerősökhöz, ahol hasonló korú gyerekekkel találkozhat, és hagyjuk, hogy a fellépő konfliktusokat lehetőség szerint egymás között próbálják megoldani.
Teremtsünk olyan helyzeteket is, amikor az elszakadást, a távollétet gyakorolhatjuk. Kérjük meg a nagyszülőket, ismerősöket, barátokat, vigyázzanak ők a kicsire - kezdetben csak negyed órára, majd félre, egyre -, akkor is, ha éppen nincs semmi sürgős elintézendőnk.
Tegyünk addig egy rövid sétát, vásároljunk, vagy csak álldogáljunk a szomszéd ház előtt; a fontos, hogy mind a ketten szokjuk meg, hogy vannak időszakok, amiket egymás nélkül töltünk el, és tanuljuk meg ezek alatt az időszakok alatt is jól érezni magunkat. Tanuljuk meg, hogy nemsokára újra együtt leszünk, és tartalmasan tölthetjük az együtt töltött órákat ugyanúgy, mint a külön töltötteket.
Később megpróbálhatjuk fél napra a nagymamánál hagyni, esetleg a déli alvást is szokni idegen környezetben - persze nem kell túlzásba vinni ezeket az alkalmakat, és sok függ a gyerekek reakcióitól, habitusától, érettségétől is.
Általánosságban elmondható azonban, hogy akik kicsi koruktól kezdve szokták, hogy rövid időre másokkal is vannak - akár gyerektársaságról, akár felnőtt vigyázóról van szó -, könnyebben fogadják el, dolgozzák fel az elszakadás okozta nehézségeket, mint akik az óvodai szoktatás első napjaiban találkoznak először az új helyzettel.
Elsőre talán kegyetlennek hangzik, és a legtöbb édesanya szenved ettől, mert a gyerekek eleinte szinte csak sírással töltik ezeket az időszakokat, de ahogy nekik is előnyükre válik majd, ha nem az óvoda első napján szembesülnek a külön-léttel, ugyanúgy a szülőknek is vissza kell majd térniük a munkába, meg kell tanulniuk nem a gyerekre koncentrálni minden pillanatban, amikor az nincs mellettük, nem azon gondolkodni, vajon most hogy van, hol van, mit csinálhat.
A beszoktatás során aztán magunk is meggyőződhetünk róla, hogy érzi magát a csoportban, megfigyelhetjük, melyik játékokkal szeret játszani, hogyan viszonyul az óvonénikhez, a többi gyerekhez - ha egyáltalán szükség lesz ránk. Mert sokszor éppen az a szülő "bánata", hogy a gyereke - ügyet sem vetve rá - az első naptól kezdve remekül érzi magát az új környezetben, és még csak "nem is sírt".
[origo]
|
Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum Adatvédelem! 
