|
Szent Miklós - az "igazi" Mikulás?
Szent Miklós alakja valószínűleg két azonos nevű történeti személyre vezethető vissza; a myrai Miklós püspök (270-343; más források szerint 245-326) és a pinorai Miklós püspök figurája az idők folyamán egy alakká olvadt össze, s ez a szent rövid időn belül a keresztény egyház egyik legnépszerűbb alakja lett szerte a világon.
Miklós nevéhez számtalan legenda fűződik. Már születésekor csodás képességekről tett tanúbizonyságot, s egész élete a csodák és a jótékonykodás jegyében telt. A hagyomány szerint karácsony előtt, névnapja környékén titkos ajándékokat hordott szét a rászorulóknak, akik azt tartották, "Tél Apó" jött el hozzájuk az éj leple alatt.
Egy alkalommal három szegény lányt mentett meg attól, hogy kéjnőnek adják el őket, máskor három fiút keltett újra életre, akiket egy álnok fogadós ölt meg, szolgált fel neki vacsora gyanánt; 24 évesen Jeruzsálembe tartott egy zarándokúton, amely alatt tengerészekkel tett csodát, s vált így a védőszentjükké...
Patrónusa lett mindenféle hajósoknak és hajóépítőknek, nőknek és gyerekeknek, utazóknak, molnároknak és mészárosoknak, ügyvédeknek, jegyzőknek, kádároknak, bor- és gabonakereskedőknek, ártatlanul bebörtönzötteknek és gyermekre váró asszonyoknak, de még a tolvajok és koldusok is hozzá fohászkodnak.
52 évig volt Myra püspöke, mielőtt (valószínűleg 343 környékén) december 5-én örök álomba szenderült. December 6-át, Miklós napját sok helyen temetése emléknapjaként is számon tartják.
Myrában temették el, de 1087-ben sírját feldúlják, kifosztják. Egyes források szerint olasz kereskedők, akik rablókkal szövetkeztek a sírrablásra, más források szerint egy török támadás következménye, s a keresztesek Myra felszabadításakor találták meg a csontjait - egy biztos, maradványainak egy része ma a dél-olasz Bari városában pihen, nagy tisztelettől övezve.
A jótékony adományozó
Nem meglepő hát, hogy Szent Miklós kultusza a XVIII. század fordulóján éppen Dél-Olaszországban éledt újjá, s lett egyre népszerűbb szokás a gyermekek megajándékozása névnapjának éjjelén. A kultusz gyorsan terjedt szerte Európában, keveredve természetesen a helyi hagyományokkal, szokásokkal. Mivel ebben az időben a karácsony még tisztán egyházi ünnep volt, Miklós volt az egyetlen "ajándékhozó". A gyerekek kikészítették cipőjüket, hogy reggelre ajándékkal teljen meg, s mellé egy edényben zabot, szénát tettek Szent Miklós lovának.
Gyerekpüspöktől a nagyszakállúig
Hosszú - és nem mindig zökkenőmentes - út vezetett azonban a minden házba ellátogató "nagyszakállú Télapó" jóságos nagypapa-figurájáig.
A XIV. században, amikor Szent Miklós tisztelete Németországban is kezdett hagyománnyá válni, a kolostori iskolákban újfajta "szórakozás" terjedt el. December 6-án - a mai diákigazgató-választásokhoz hasonlóan - egy napra fordult a kocka, s a diákok közül egy fiút püspökké választottak. Az ifjú püspöknek latin vagy német nyelven kellett versekbe szedett prédikációt tartania a kolostor lakói számára, majd "körmenetet" tartani, azaz házról házra járva áldást osztani. A gyerekpüspököt szentek, angyalok, ördögök, királyok kísérték - valószínűleg innen ered a segítőivel mindenhova eljutó, ajándékosztó Mikulás szokása.
A gyerekpüspök pedig lassanként jóságos aggastyánná vénült, míg - 1847-ben, Moritz von Schwind (1804-1871) német festő képzelete nyomán - elnyerte végső, hosszú, fehér szakállas, piros ruhás, csuklyás, köpenyes, testes formáját.
Tiltólistán, avagy Mikulásból Télapó
Hihetetlen népszerűsége ellenére - vagy talán épp ennek okán - a reformáció idején a protestáns országok száműzték hagyományaikból a Mikulást. Luther kísérletet tett a gyermekeket megajándékozó, Heiligen Christ alakjával helyettesíteni őt - a nép aztán ebből az elvont figurából teremtette meg a jászolbeli kisded fehérbe öltöztetett, éteri megfelelőjét, vagyis a Jézuskát (Christkind).
Ő azonban nem vitt ajándékot, csak az angyalok hadát vezette. Rövid időn belül, meglepő fordulatként, ez a Jézuska lesz a déli, katolikus országrészeken az ajándékhozó Mikulás kiszorítója, míg a protestáns területeken visszatér a "tiltott Mikulás", ezentúl "Télapó" álnéven.
A XIX. században Miklós püspök ismét visszatér, s a már hagyománnyá vált karácsonyi ajándékozás mellett, még egy alkalmat teremt a gyerekeknek a mesevilág átélésére és ajándékvárásra. (1968-ban ugyan ismét a "naptárból törlendő szentek" listájára kerül, de az egyház engedélyezi a "helyi tiszteletét".)
|