 |
![Forrás: [origo]](/i/0607/20060710jatszoter.jpg) |
 |
 Elsők

|
 |
Az első születésnapjáig végigéltünk a babával mindent, ami "naptárilag" első lehetett. Eltelt "az első" születésnap, névnap, Mikulás és karácsony, napsütés és havazás, nyaralás és szánkózás.
A második év végére aztán jönnek az egyéb "elsők"; az első lépések, szavak, majd mondatok, egyedül bekanalazott falatok, első firkák és "elolvasott" könyvek, motorozás és labdázás, és nem utolsósorban az első önálló törekvések, az akarat mind sűrűbb és erőteljesebb megnyilvánulásai. |
 |
Ajánlat
|
 |
Az első hat hónap A második hat hónap A második év
|
 |
Ajánlat
|
 |
Ezt nem felejtem el! Ők mondták Ezt is ők mondták Olvasó leszek! Könyvajánló: Tündéri Lonka Variációk gyurmára Gyurmavilág lakói
|
 |
 |

|
"Elsők" erdejében
A második és harmadik év között már nem újdonság, hogy "jár!" és "beszél!", annál több meglepetést szerez azonban értelmi fejlődésével és hihetetlen képzelőerejével.
"Elsők" természetesen ebben a korban is bőven adódnak; ez lesz az első "együttjátszások" időszaka, amikor a kortársaival már nem csak egymás mellett, de együtt, egymásra figyelve kezdenek tevékenykedni; egyre sűrűbben kaphatunk a toll után, hogy az első aranyos bemondásait megörökítsük; és gyakorlatilag mindent, amit "naptárilag" az első évhez soroltunk, átélhetünk újra, most már igazán vele, mert egészen biztosan aktív résztvevője lesz tojáskeresésnek, Mikulásvárásnak, gyertyaelfújásnak, párnacsatának, nyaralásnak és hóemberépítésnek egyaránt.
Mozgás
Ebben a korban alakul ki a kéz finommozgása, az ujjak koordinálációja. Így örömmel veszi tudomásul, hogy hároméves kora körül már sikerül a gombokat ki- és begombolnia, apróbb figurákat szaggatnia gyurmából, vagy akár a legapróbb tárgyakat is fel tudja venni a földről.
A lépcsőjárás már sem fel-, sem lefelé nem okoz gondot (akár váltott lábbal is megtesz egy hosszabb távot); egyensúlyozni tudja magát egy lábon vagy lábujjhegyen állva, és élvezettel lép vagy ugrik át kisebb akadályokat.
Játék
A szülők talán maguk is meglepődnek néha, hogy a két- háromévesek mi mindenből képesek játékot varázsolni. Mondhatnánk, mindenből. Általában még azok a gyerekek is, akiknek szobája tele van színesebbnél színesebb, drágábbnál drágább, fejlesztőbbnél fejlesztőbb szerkentyűkkel, építőkkel, zenélőkel, játékokkal, leginkább a kukából zsákmányolt joghurtos- és kartondobozokkal, wc-papír gurigákkal, ruhacsipeszekkel szeretnek babrálni. Órákig. Mert ilyenkor valóban minden játékká válik, és a legjobb játék az, amit ők maguk találhatnak és alakíthatnak ki.
Egy pléd két szék karfájára terítve, és kész a barlang; egy nagyobb lavórból kívánság szerint lesz hol csónak, hol űrhajó, hol vonat; az üres tányér terülj-terülj asztalkám; apa sálja veszélyes kígyó, és így tovább.
Az állatok amúgy is kedves játszótársak ebben a korban; a legtöbb gyerek naponta alakul át tigriskölyökből kisbékává, majd katicabogárrá, időről időre átminősítve a családot is a megfelelő állatfajjá.
Sok kisgyereknek ilyenkor születik egy - ember- vagy állatbőrben megjelenő - "képzeletbeli barátja", akivel megbeszélheti az őt foglalkoztató kérdéseket, játszhat, amikor egyedül érzi magát, és természetesen mindent kipróbálhat rajta, amit a felnőttek vele csináltatnak.
Az utánzásnak ebben a korban nagyon nagy szerep jut, akár valós, akár képzeletbeli társakkal történik. A babák, plüssállatok vendégül látása, orvosi kivizsgálása, a "boltos" és "postás" és "pincéres" játékok lányoknak és fiúknak egyaránt kedves és lényeges tapasztalatokat nyújtanak.
Egyik legkedvesebb játékuk a beöltözősdi. Nincs annál érdekesebb, mint apa és anya ruhatárából kilopkodni és magukra aggatni mindent, amit találnak, bugyitól a cipőig. Ezek a rögtönzött divatbemutatók általában - kimondva vagy kimondatlanul - társulnak az "anya/apa, én te szeretnék lenni" kívánságokkal.
Amíg azonban eljön ennek az ideje, hagyjuk, hogy amennyit csak lehet, ő irányítsa a közös játékok menetét, mi pedig kövessük őt abba a határtalan fantáziavilágba, amellyel megajándékoz minket.
[origo]
|