Hogyan viselkedjünk?
	- Ne minősítsük a gyerek viselkedését. - Ne szidjuk. - Ne tartsunk erkölcsi prédikációt. - Ne érezzünk bűntudatot. - Ne cselekedjünk indulatból. - Maradjunk nyugodtak. - Emeljük ki a gyereket a helyzetből. - Mondjuk el, miért nem lehet úgy, ahogy szeretné. - Viselkedjünk határozottan. - Küldjünk én-üzeneteket.
	Ajánlat
	Dackorszak és hiszti A dackorszakot ki kell bírni A fegyelmezésről IV. A fegyelmezésről III. Újra a fegyelmezésről A fegyelmezésről Vigyázat, a gyerek harap! Üt, vág, rúgkapál

A kisbaba hónapokon keresztül szoros kapcsolatban van édesanyjával. Amikor mászni kezd, kitárul számára a világ, és elkezdődik benne a törekvés az önállósodásra.

- Gyakran hisztinek nevezik a szülők az önálló akarat kifejezését - mondja Búza Ildikó pszichológus. - A kicsi nem akarja azt a ruhát felvenni, azt az ételt megenni, amit adnak neki. Célszerű előre megbeszélni a gyerekkel, mit szeretne. Mondhatjuk azt, hogy tudunk főzni ebédre tejbegrízt vagy makarónit, válasszon. Ilyenkor úgy korlátozzuk, hogy mégis marad választási lehetősége. Ha egyértelmű helyzeteket teremtünk, és kiskorától így neveljük, ez a módszer működik.

Ha a testbeszédünk nincs összhangban azzal, amit mondunk, a gyerek összezavarodik, és nem tudja, melyik üzenetnek feleljen meg. Így nem csoda, ha nem azt teszi, amit szeretnénk. Már pár hónaposan megtanulja, milyen a szülő "nem"-je: határozott vagy bizonytalan. Vajon tágíthatja-e a korlátokat, vagy a határkő ott van, ahová apa és anya letette.

A szülők nagy része azt gondolja, hogy a korlát állítása valójában a tiltással, a papolással egyenértékű, de ez tévedés! Meg kell szabnunk, mit és hol tehet meg a gyerek, és mivel jár, ha megszegi a szabályokat. Tehát ne büntessük és jutalmazzuk, inkább hívjuk fel a figyelmét arra, hogy mi történik, ha felrúgja a közös megállapodást.

Mindig fel kell készíteni a gyereket a várható helyzetekre. Mondjuk el, mit várunk el tőle és miért, meséljük el neki, mi fog történni. Ha nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk, nem a gyereket kell bírálni, hanem a viselkedését, mégpedig úgynevezett én-üzenetekkel. Ne mondjuk azt, hogy már megint rendetlen, fogalmazzunk inkább úgy: engem nagyon elszomorít, hogy így viselkedsz. Ebben benne van, hogy a szülő nem a gyermeket utasítja el, hanem a helytelen viselkedést. Beszélgessünk sokat! Küldjünk én-üzeneteket akkor is, amikor elégedettek vagyunk, akkor is, ha nem, hogy érezze, a kimondott szónak is van súlya.

Szakértőnk szerint ha a gyerek látja édesanyján, hogy nem csak a szavai határozottak, de testbeszédével is alátámasztja mondanivalóját, akkor elfogadja a döntését.
- Beszéljük meg a gyerekkel, mit veszünk a boltban, és vásárláskor hivatkozzunk erre. Ha ezt elmulasztottuk, akkor azt kell mondani: ezt sajnos nem tudom megvenni, mert most nincs pénzem, legközelebb, ha úgy alakul, megveszem neked. Meg kell fogni a gyereket, ki kell emelni a helyzetből. Nyugtassuk meg, küldjünk neki folyamatosan én-üzeneteket: rosszul érzem magam ebben a helyzetben, gyere, menjünk haza. Nem szabad azt mondani, hogy már megint hisztizel, azonnal hagyd abba! Akkor biztos, hogy tovább sír.

A gyereknevelésben is benne van a tévedés, a kudarc lehetősége. Ha valami nem jön be, mással kell próbálkoznunk. De a nevelés alapja az elfogadás és az együttérzés, a gyerek érezze, hogy mellette vagyunk. Ne ítéljük el, ne szidjuk, ne tartsunk erkölcsi prédikációt! Mindig a cselekedeteit bíráljuk, mert azon képes változtatni.

[origo]