Minden hatodik hatéves bepisil
	Az alvás közben bekövetkező akaratlan ágybavizelés az asztma után a második leggyakoribb krónikus gyermekbetegség, amely közel 90 ezer hatévesnél idősebb gyereket érint. Minden hatodik hatéves, minden hetedik hétéves, minden tizenegyedik kilencéves és ötvenedik tizennégy éves gyerek bepisil éjszaka. A betegségben szenvedő gyerekek szüleinek 40 százaléka pszichés eredetűnek gondolja ezt a problémát, 37,5 százalékuk komoly betegségnek, 22,5 százalékuk viselkedési zavarnak tartja.
	Leggyakoribb kérdések
	Öröklődhet a családban a hajlam? Igen. Ha mindkét szülő bepisilt gyerekkorában, akkor 75 százalékos valószínűséggel gyereküknél is megjelenik ez a gond. Helyes dolog éjszakánként a gyerekkel áthúzatni az elázott ágyneműt? Mivel az ágybavizelés betegség, nem a gyerek tehet róla, ezért őt büntetni nem szabad. Érdemes kivárni, amíg kinövi? Nem. Bár előbb-utóbb ez nyilván bekövetkezik, a gyereknél komoly önértékelési, szociális és fejlődési zavarok alakulhatnak ki.
	Ajánlat
	Mi az enuresis? A problémáról bővebben is tájékozódhatsz a "Száraz éjszakák, derűs nappalok" Alapítvány honlapján.

Jobb kezének hüvelykujját szájában tartva, tenyerében a cumizáshoz nélkülözhetetlen agyonmosott pelenka. Áll a gyerek a szülők hálószobájának ajtajában, szemében a jóízű álom maradéka, tarkója nedves az ágy melegétől, mezítelen talpával toporog. - Megcsinálod - kérdezi apa -, vagy menjek én? - Maradj csak - mondja az asszony. Félálomban felkel, tapogat, a papucsát keresi, és elindul a gyerekszoba felé.

Molnár Zsófia gyakorlott mozdulatokkal cseréli a kisfiú pizsamáját. A pisis ágyneműt és hálóruhát a szoba közepén egy kupacba hányja. A sublót legfelső fiókjából tiszta gumilepedőt vesz elő, széleit a gyerekágy matraca alá hajtja, az agyonmosott pizsamanadrág szárát feltűri, bújjál, kicsim, mondja, a másikat is. Puszit ad a már újra alvó gyerek szőke feje búbjára. A szennyest a mosógépbe rakja, és visszabújik férje mellé az ágyba. A jelenet Molnáréknál hozzátartozik az éjszakához.

- A lányom tizenegy éves koráig szinte minden éjszaka bepisilt -, mondja az asszony. - Mindent kipróbáltunk. Este hat után már nem mertünk inni adni szegénynek. Jutalmat tűztünk ki a száraz éjszakáért. Éjfélkor felkeltettük és kivittük pisilni. Hiába. Azt hittük, valamit rosszul csinálunk, sokáig magamat vádoltam, amiért a gyerek lelkileg sérült. Nevelési tanácsadóba, pszichológusokhoz jártunk vele, miután a gyerekorvos azt mondta, nincs semmiféle testi elváltozás a dolog mögött. Végül beláttuk, nincs mit tenni. A férjem is bepisilős gyerek volt, én is minden éjszaka legalább egyszer kimegyek vécére. Valószínűleg genetikailag ilyenek vagyunk. Beletörődtünk a dologba. És nem is csodálkozunk, hogy a fiunk is ugyanilyen problémákkal küzd. Soha egyiküket sem szégyenítettük meg emiatt. Éppen elég rossz ez nekik anélkül is. Pannit soha nem tudtuk táborba engedni, nem alhatott a barátnőjénél, s ezt egy idő után egyre nehezebb volt megmagyarázni. Nyáron a kertben szárítottuk a lepedőket, de egy idő után a kislány ezt is szégyellte. Azt hitte, a szomszédok kitalálják, hogy ő bepisil. Végül vetünk egy szárítós mosógépet. Igaz, hogy ez nagyon sok áramot fogyaszt, de legalább nem lógnak lepedők örökké a fűtőtesteken.

- Az én szüleim - mondja a ma tizenhat éves Panni -, fantasztikusan jól kezelik ezt a bepisilősdit. Ha belegondolok, hároméves korom óta, tehát tizenhárom éve szinte minden éjszaka fel kell kelniük. Először miattam, most az öcsém miatt kell hajnalonként ágyneműt cserélniük. Amennyire emlékszem, engem fizikailag nem érintett a dolog. Szinte fel sem ébredtem. Félálomban áttalpaltam a szüleimhez, és ahogy száraz ruhát kaptam, már aludtam is tovább. Lelkileg azonban eléggé megviselt. Szégyelltem, dedósnak, alacsonyabb rendűnek éreztem magam. Rettenetesen vágytam arra, hogy én is elmehessek táborozni, síelni az osztálytársaimmal. De hát erről szó sem lehetett. Mindent megpróbáltam. Amikor nagyobb lettem, felhúztam éjfélre az órát, üldögéltem a vécében, próbáltam felszínesen aludni. Néha sikerült, legtöbbször azonban nem. Újra és újra megtörtént a baj, és én mindennap jobban szégyelltem magam. Míg végül egy okos pszichológus megmagyarázta, hogy nem az én hibám, s hogy ki fogom nőni. Ezt mondogatom én is az öcsémnek. Mert bár ő fiú, és kevésbé érzékeny, látom rajta, hogy egyre jobban megviseli a dolog. Jelenleg ott tart, hogy orvosnak sem hajlandó erről beszélni. Szerintem - bólint a lány - ez valamiféle hajlam, amit a gyerekek a szüleiktől örökölnek. Úgyhogy én nem is fogok gyereket szülni. Eszem ágában sincs tíz éven át minden éjszaka pisis lepedőkkel bajlódni.

[origo]