Családi társajáték
	Nekünk persze tökéletesen megfelel a "baba" megszólítás, különösen, amíg azt sem tudjuk, fiú lesz-e vagy lány és egyáltalán nem sürgős rögtön Amarillának vagy Leándrosznak szólítani (egyelőre) láthatatlanul cseperedő magzatunkat- de óriási naívság lenne azt gondolni, hogy ezzel el is odázhatjuk a kérdést. Szerezzük meg azt az örömöt párunknak, hogy legalább meghallgatjuk a naponta formálódó top10 listáját - és ha néha még a véleményünket is kifejtjük neki (lehetőleg két szónál hosszabb mondatokban), már sokat tettünk a családi béke megőrzése érdekében. Örüljünk együtt párunkkal egy új névnek - és főleg az ő lelkesedésének: addig is a babára koncentrálhat, közelebb kerülhet hozzá, elképzelheti a különböző nevekhez társítható személyiségeket - játsszunk hát vele névválasztóst, örülve annnak, hogy még "számít a véleményünk".
	Ajánlat
	Névválasztás - avagy hogyan ne bélyegezzük meg születendő csecsemőnket

Természetesen az én nevemet kapja!

A legegyszerűbb dolga annak a párnak van, amelynél szóba sem jöhet más verzió, mint hogy az elsőszülött örökli apa vagy anya nevét, és punktum. Persze a második (többedik) gyerek érkezésekor ők is végigjárják majd a névadás meglepetésekkel teli, fáradságos útját, de addig lazíthatnak, jókat mosolyogva a hasonló helyzetben küszködő barátok viszontagságain.

Családban marad

Kicsivel bonyolultabb azoknak a helyzete, akik szintén a családból szeretnének nevet választani, valamely kedves rokon emlékére. Jó esetben mindkét fél magával hozza "kedves rokonait" (vagy azok emlékét), közöttük nem ritkán több olyan szereplőt is, akik szinte elvárják, hogy az ifjú családtag az ő nevüket "vigye tovább" - ilyenkor kezdődnek aztán a hosszas egyeztetések, miközben életre szóló sértődések fellegei lebegnek fejünk felett. (Ez a képlet ismétlődik pontról pontra akkor is, ha úgy döntünk, valamelyik kedves barátunk, ismerősünk nevét adjuk utódunknak. Ha mindketten így döntenénk, még mindig lehet két keresztneve a babának...)

Kizárva

Szerencsére mindenki várólistáján akadnak olyan nevek, amelyek a "biztosan nem" kategóriába tartoznak, így a millió lehetőség közül mindjárt akad legalább tíz, amit nem kell ízlelgetni... Most még azt gondoljuk, ez természetes, de a negyedik hónap körül már tudni fogjuk: az is nagy segítség, ha ennyivel kevesebb jöhet szóba.

Szempontok

A legtöbb embernél a lista ugyanis örök változásban van. Még azok a kismamák/kispapák is, akik szent elhatározással bírtak kilencéves koruk óta, miszerint az ő gyereküket márpedig így és így fogják hívni, rendre meginognak a célegyenesben.

Mert hát sok szempontot kell figyelembe venni. Először is ott a másik fél (nem elhanyagolható) véleménye az általunk évek (évtizedek) óta dédelgetett névről. És ott van - mindjárt ezzel párhuzamosan, persze - az ő évek (évtizedek) óta dédelgetett neve.  (A gordiuszi csomót néhányan úgy próbálják átvágni, hogy "ha fiú lesz, te választasz nevet, ha lány, én". Ha párunk ebbe belemegy, és mindketten tartjuk magunkat ehhez a döntéshez, a kérdés lényegesen leegyszerűsödik.)

Aztán ott van a vezetéknév, ami, ugye, adott. Vagyis, ha nem vagyunk hajlandók (a keresztnévhez illő) új személyazonosságot kreálni magunknak, a hozzá nem passzoló keresztnévvel variálhatunk csak. (Olimpia lányunk Nyári vezetéknévvel például nagyon jó céltáblának fog bizonyulni a csúfolódó pajtások körében. De ide tartoznak a klasszikus példák: Major Anna, Piros Arany, Buda Örs és társai is.)

Aztán a becézések. És a monogram. Ez utóbbi még a kevésbé fontos szempont (bár például egy Walter vezetéknévhez érdemes meggondolni, muszáj-e Celesztinnek keresztelni csemeténket), de az előbbit azért ne hagyjuk figyelmen kívül. Vannak nevek, amelyek első hallásra tökéletesnek tűnnek; illenek a vezetéknévhez,  még a család is áldását adja rájuk, de olyan becézett formái vannak, amelyektől kiráz minket a hideg. Nem érdemes a vakszerencsére bízni, hogy "talán a gyerekeknek nem jut majd eszükbe" így szólítani büszkeségünket - eszükbe fog jutni.

Nem egy családban hallani, hogy az első gyereket azért hívják úgy, ahogy, "mert azt olyan kedvesen és annyiféleképpen lehet becézni". A másodikat meg azért, "mert azt nem lehet becézni, így szép, ahogy van" (vagy fordítva).

Még hányat akarsz?!

Hogy bonyolítsuk a dolgot; abban sem árt előre dülőre jutni életünk párjával, hány neve is lesz majd a kicsinek.
Sokan feleslegesnek tartják a második keresztnevet, mondván, úgysem használja, akkor meg minek... Mások úgy gondolkodnak, ha felnőttként netán nem tetszik neki az első, még mindig van egy "talonban", amire átválthat. Sokaknál szinte kötelező érvényű szabály, hogy második névként (elsősorban a fiúk) megöröklik apa (vagy nagypapa) nevét.