Szakértőink válaszolnak
	Segítségre van szükséged? Fordulj gyermekpszichológus szakértőinkhez bizalommal! A beérkező leveleket csak tanácsadóink olvashatják el. Az olvasói levelekben felvetett problémát és a pszichológus válaszát - a levélíró azono- síthatóságára utaló adatok titkosításával - szerkesztett formában megjelentetjük ezen az oldalon, amennyiben ennek ellenkezőjét nem kéred tőlünk. Ezért amikor írsz, jelezd, hogy hozzájárulsz-e leveled és a válasz megjelentetéséhez, vagy pedig olyan bizalmas kérdésed van, amelyre kizárólag személyes választ vársz. Pszichológusaink minden levélre válaszolnak. Ha egy héten belül nem kaptál választ, küldd el még egyszer a leveled, kérjük figyelj a cím pontos megadására is, ahova a választ várod!
	Ide írhatsz
	Szakértőink a következő címen várják kérdéseiteket: benda.viktoria@t-online.hu
	Ajánlat
	Falra hányt borsó Úton a babával Hej, óvoda, óvoda Bűntudat a gyermekkel szemben Ha a szülő bizonytalan Anyu és apu megért engem
	Ajánlat
	Anya csak egy van Legyünk ellenállók! Természetesen agresszív Tanfolyamra járunk

Tévedés azt hinni, hogy egy olyan személyt elveszíteni, aki még meg sem született, nem olyan fájó, könnyen túl lehet lépni rajta. Az édesanya kötődése a kisbabához nagyon hamar, az első hónapokban kialakul. Ennek megszakadása nagy trauma.

A kisbaba álmok, tervek megtestesítője, mindezek elvesztésével is meg kell küzdenie a fiatal párnak, ahogy azt a hiedelmet is el kell gyászolnia, hogy a világ jó és igazságos, hogy őket nem érheti semmi rossz. Rendszerint az énkép is megrongálódik - újra fel kell építeni az önmagukról alkotott képet.

Mint minden veszteségnél, a vetélést követően is végig kell járni a gyászfolyamat stációit. Fontos, hogy minden szakaszt végig kell élni, hogy eljuthassanak a szülők a feldolgozáshoz. Az első szakasz a tagadás vagy elutasítás szakasza - ilyenkor bénultnak, kiüresedettnek érzik magukat a szülők, szinte nem tudják felfogni, hogy mi történt velük. A környezet számára ez megtévesztő lehet; közömbösségnek értelmezhető a viselkedésük, holott nem erről van szó. Ez az idő kell ahhoz, hogy fel tudják fogni a veszteségüket.

Miután ez a sokkszerű állapot megszűnik, elkezdenek feltolulni az érzelmek. Sok negatív érzés ébred - düh a világ felé, Isten, a sors felé, harag önmagukkal, esetleg egymással szemben, egymás vagy önmaguk hibáztatása, bűntudat.

Ez utóbbi különösen gyakori, hiszen sokszor nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy miért ment el a baba, ilyenkor könnyen hibáztatja önmagát, testét, tetteit az anya. Ezeket az érzelmeket meg kell élni, el kell viselni, majd lassanként el kell engedni. Ilyenkor különösen fontossá válik a környezet segítsége, a nyitottság, a gyászoló meghallgatása, érzelmeinek elfogadása, ugyanakkor a realitás megtartása. Sokszor jó érzés is a családtagok számára, hogy tehetnek valamit, segíthetnek a párnak.

A gyászoló szülőknek pedig nem szabad magukba zárniuk ezeket az érzéseket, gondolatokat - éljék át, mondják ki őket! Fontos, hogy elsősorban egymással legyenek nyíltak, őszinték.

Ilyenkor jogos a harag, a düh, a miértek keresése, az önvád, a bűntudat. Nyugodtan elmondhatják, ha kedvetlenséget éreznek, energiavesztettséget, vagy nem tudnak örülni mások örömeinek, főleg terhességének, esetleg ez ellenséges érzéseket vált ki belőlük. Ezek természetes jelenségek, éppen a gyógyulás felé visznek.

A gyász ideje alatt, ha úgy érzik, nem is kell együtt lenniük olyan ismerősökkel, akik a veszteségükre emlékeztetik őket, nehéz ilyenkor kisbabás, pocakos családokkal együtt lenni, de bátran lehet vállalni, ha nem akarják, a környezet meg fogja érteni.

A párnak közös gyásza ez a veszteség, de rendszerint másképp élik meg - az anyában általában erősebb a kötődés, hiszen az ő testében növekedett a baba, közvetlenebb kapcsolata volt vele.

Az apa veszteségérzése inkább az álmok, tervek, a biztonságérzet elveszítéséből adódik, bár attól függően, hogy a terhesség melyik szakaszában történik a vetélés, az apában is kialakulhat már erős kötődés. A férj gyakran az asszonyt félti, érte aggódik, emiatt elnyomja saját érzéseit, pedig fontos, hogy ő is megélje ezeket.

Nem baj, ha a pár tagjai máshol tartanak a gyászfolyamatban, az a fontos, hogy őszinték legyenek egymással, legyen tér a belső történések kifejezésére, fogadják el egymás érzéseit! Egy ilyen veszteség megterhelheti a párkapcsolatot, érdemes rá odafigyelni, akkor is, ha ez ilyenkor nagyon nehéz.

Ha a családban van már gyerek, oda kell figyelni arra, hogy értse, mi történik körülötte, avassák be őt is a szülők! Beszéljenek vele a veszteségről, arról is, hogy mit éreznek, tudnia kell, hogy miért változik meg körülötte a világ. Akkor is érzi, hogy valami nagyon rossz történt, ha a család megpróbálja eltitkolni előle, és bizonytalanságában sokszor magát okolja a feszültség miatt. Tegyék lehetővé számára, hogy ő is gyászoljon!

Lassan a gyász tüneteinek erőssége, az érzelmek tombolása alábbhagy, már lehet kínzó fájdalom nélkül beszélni az elvesztett kisbabáról. Eljön az elfogadás, a belenyugvás szakasza, de tudnunk kell, hogy a fájdalom, a negatív érzések még időről időre előbukkanhatnak, különösen ünnepek, évfordulók idején.

Vetélés után nagy kérdés, hogy mikor vállaljon újra babát a pár. A gyászmunkát megspórolni nemigen lehet, és az új élet nem törli el az előző pici emlékét, a veszteséget. Érdemes várni egy picit, és ahogy az édesanya testének is szüksége van néhány hónapnyi pihenőre, gyógyulásra, a lelkének legalább ennyire. Nincs szabály arra, hogy mennyi ideig tart a gyász - ez minden ember esetében más -, de érezni fogja a pár, amikor mindketten készen állnak az újabb gyermekvállalásra.

Schwanner Zita pszichológus

[origo]