A gyermekpszichológusok válaszolnak
	Segítségre van szükséged? Fordulj gyermekpszichológus szakértőinkhez bizalommal! A beérkező leveleket csak tanácsadóink olvashatják el. Az olvasói levelekben felvetett problémát és a pszichológus válaszát - a levélíró azonosíthatóságára utaló adatok titkosításával - szerkesztett formában megjelentetjük ezen az oldalon, amennyiben ennek ellenkezőjét nem kéred tőlünk. Ezért amikor írsz, jelezd, hogy hozzájárulsz-e leveled és a válasz megjelentetéséhez, vagy pedig olyan bizalmas kérdésed van, amelyre kizárólag személyes választ vársz. Pszichológusaink minden levélre válaszolnak. Ha egy héten belül nem kaptál választ, küldd el még egyszer a leveled, kérjük figyelj a cím pontos megadására is, ahova a választ várod! Ide írhatsz nekünk
	Ajánlat
	Benda Viki cikksorozatának három korábbi része: A fegyelmezésről Újra a fegyelmezésről A fegyelmezésről III.

Előző írásomban a számítógép kapcsolgatásának példájából kiindulva egy olyan esetet mutattam be, melyben a gyermek testi épsége nem került veszélybe. De mi történjen azokban a helyzetekben, amikor a gyermekre nézve veszélyes dolgot készül megtenni? Hogyan óvjuk meg őt egy-egy veszélyforrástól?

Először is: nem kell (és nem is lehet) minden veszélyforrás elől elzárni a gyermeket, illetőleg minden veszélyforrással történő ismerkedést megakadályoznunk!

Sokkal hatékonyabb, ha odafigyelünk rá, és segítjük őt a tapasztalatszerzésben! Nem mindegy azonban, hogyan tesszük: a szigorúság nem egyenlő a veréssel, fenyegetéssel, érzelmi zsarolással, kiabálással, veszekedéssel. A segítő fegyelmezés következetes, a gyermek igényeit szem előtt tartó, biztonságot nyújtó, magyarázó, és szeretetteljes.

Például, ha gyermekünk fel akar mászni a székre, két dolgot tehetünk:

1. Következetesen minden egyes alkalommal megtiltjuk neki, elvisszük őt onnan, ha észrevesszük, hogy ilyesmivel próbálkozik - ez a fárasztóbb megoldás számunkra. Ráadásul képtelenség minden helyzetben erre odafigyelni.

2. Mi magunk is odamegyünk, figyeljük, ahogy próbál felmászni a székre. Nem kell segíteni neki a mászásban, elég készen állnunk arra, hogy a nagyobb borulástól megvédjük. Közben hívjuk fel figyelmét a lehetséges veszélyhelyzetre, mondogassuk neki, hogy óvatosan másszon, nehogy "bumm" legyen. Ha esetleg leesik, akkor legalább lesz alkalma megtapasztalni saját korlátait, és azt hogy milyen mozdulatokra kell odafigyelnie székremászás közben. Ezzel sokat tud tanulni a saját mozdulatainak koordinációját (összehangolását) illetően. Az is lehet, hogy az ütés esetleg el is veszi a kedvét egy időre....aztán később újra próbálkozik. Hiszen látja, hogy mi is azon ülünk és különben is egy csomó érdekes dolog sokkal könnyebben elérhető számára a székekről... Többszöri próbálkozás során már látni fogjuk hogy biztonságosan tud felmászni a székekre és nyugodtak lehetünk, mert elég lesz csak annyit mondani, hogy "óvatosan!" és gyorsan elpakolni a keze ügyébe eső dolgokat.

Nem szorongást, nem túlzott félelmet kell ébresztenünk a tiltással! Egyrészt a veszélyek természetét mutassuk meg, játsszuk el a gyermekünknek, másrészt tanítsuk meg nekik a veszélyekhez való biztonságos alkalmazkodást!

Például a forró sütőhöz megfelelő reagálásmódot - a távolságtartást - szeretnénk megtanítani gyermekünknek. Mutassuk meg - közel tartva a gyermek kezét a forró sütőajtóhoz, miközben megóvjuk az érintéstől -, hogy milyen érzés a forróság, és pl. "juj de forró..." dramatizált hangmegemeléssel rántsuk vissza a kezét (anélkül természetesen, hogy megérinthetné az ajtaját). Ne messziről parancsoljunk, kiabáljunk rá, hanem a védelmünkbe véve "kísértsük meg" vele, hogy egy kicsit érezze a melegét, és ezzel a veszélyt (a hasonlókat is) felismerhesse a későbbiekben. (Hangsúlyozni szeretném, hogy nem az a cél, hogy "kicsit megégesse" magát!)

Ezt a kis dramatikus, játékos tanítást ismételjük el sokszor, ameddig gyermekünk érdeklődést mutat iránta, valahányszor a forró sütő közelében jár. Ha már egyedül képes ezt eljátszani dicsérjük meg őt, hogy milyen óvatos!

Mi zajlik ilyenkor őbenne? Először csodálkozni fog, majd kíváncsi lesz és az érzelemdús hanglejtést szeretné újra meg újra hallani. Sokadszor ismételve már kezdi maga is óvatosan kinyújtani-visszarántani a kezét a tőlünk hallott hangadás kíséretében, végül már nem is érdekli a tűzhely, a szabály beépült. A későbbiekben elegendő lesz figyelmeztetnünk őt a veszélyre "vigyázz, forró..." és ő tudni fogja a megfelelő viselkedésmódot. Ezzel elérjük azt is, hogy amikor esetleg nem vagyunk jelen, akkor sem fogja megégetni magát, mert felismeri és érti annak veszélyességét és a megfelelő reagálásmódot megtanulta.

Hasonlóan járhatunk el más veszélyforrások (pl. konnektor- még ha be is van dugaszolva, véletlenül a keze ügyébe került kés, olló, stb.) esetében is.

Természetesen ehhez a tanítgatáshoz is - mint a gyermekneveléshez általában - sok-sok energiára és folytonos figyelemmel követésre van szükség. De higgyék el, kedves olvasóim megéri meghozni ezt a sok lemondással és önfeladással járó áldozatot annak érdekében, hogy belülről szabályozott, megbízható gyermeket neveljünk, akiben a szabályok biztonsággal rögzültek.

Benda Viki