Ajánlat
	Szakértőnk korábbi írásai: A beszédfejlődés titka A baba érintése is lehet beszéd "Aggódom a mozgásfejlődése miatt!" Csecsemőkori mozgásterápia, gyógytorna Csecsemők bizonytalan jövővel Egy nem így várt baba története

Amikor a szülő és kisbabája túl vannak az  az első, közösen eltöltött heteken, eljön az idő, amikor felmerülnek a következő kérdések:  vajon mikortól adhatok a gyerek kezébe játékot? Hagyjam őt körülnézni, tapogatózni, nyúlkálni, markolászni, vagy játsszak inkább vele? Hogyan játsszak vele, mi legyen a játék célja?

Ezek a kérdések régen nem merültek fel

Régebben a szülők nem foglalkoztak a baba lehetséges játéktevékenységével, együttjátszással, megfelelő játékszerekkel, sőt nagyobb gyerek játékával sem. A kisbabát szoptatás után ringatták, dajkálták valamelyest, majd visszatették őt a bölcsőbe, vagy a kiságyba. Egy átlagos családban legfeljebb egy csörgőt adtak a csecsemő kezébe. Amikor a gyerek már nagyobb lett, a kisfiú kisautót, a lány egy babát kapott.

Manapság másképpen van

Ma már a szülők a kezdetektől fontosnak tartják a játékot, keresik a megfelelő játékszereket, melyekből hatalmas kínálat van a bababoltokban. A gondos szülőkből tudós szülők lettek, akik semmit sem akarnak kihagyni a gyermekük optimális fejlődése érdekében. Már nem csak megfelelően gondozzák és táplálják a kicsit, hanem szellemi fejlődésükért is felelősnek érzik magukat. Ha valahol meghallják, vagy meglátják, hogy babájuk okosabb lesz, ha ezt vagy azt veszik neki, már keresik is a boltokban a "csodaszert".  De valójában mik a jó játékok egy baba számára?

A saját keze

Jó esetben a csecsemő első játéka saját keze. Hadonászik vele, anélkül hogy tudna róla, hogy ezek a nyúlványok hozzá tartoznak, hogy a keze is ő. Nem minden csecsemő a kezét fedezi fel elsőnek. Olyan családokban, ahol a csecsemő ágya központi helyen van, ahol zajlik körülötte az élet, és mindig van mit követni a szemével, kimaradhat ez az állomás, a játékfejlődés kezdete. A kéznézés, a két kéz egymást fogdosása azoknál a csecsemőknél is kimarad, akiknek a szülők kezdettől fogva a kis kezükbe nyomják a tárgyakat, akikkel  mindig van egy felnőtt, vagy nagyobb gyerek, aki beszél hozzá, kiveszi őt, ringatja.

Akkor játszunk, vagy ne játszunk vele?

Jó ez így? Jól gondolják ezt a szülők? A szakemberek - pszichológusok és gyógypedagógusok - véleménye megoszlik azt illetően, hogy a csecsemő folyamatos foglalkoztatása helyes-e vagy sem.

Sok pszichológusnak az a véleménye, hogy a korai "tanítás" elvesz a szülők és gyerekek közötti kapcsolatnak a spontaneitásából és melegségéből, amely körbe kell hogy lengje őket akkor is, amikor közel vannak egymáshoz, de nem egymással vannak elfoglalva. Szerintük a csecsemők önmagukat fejlesztik, amikor megfelelő körülmények között nőnek fel, van játszóhelyük és játékaik, és minden helyzetben biztonságban érzik magukat.

A gyógypedagógusok közül sokan nem értenek ezzel egyet. A pedagógusok szinte minden gyereket egy bizonyos átlaghoz viszonyítanak, majd ezalapján megállapítják, hogy jól fejlődik-e a gyerek, vagy netán egy kicsit el van maradva. Ha egy baba nem felel meg az általuk elképzelt átlagos fejlődési szintnek, ráveszik a szülőket  arra, hogy rendszeresen foglalkozzanak így vagy úgy a gyerekükkel, játsszanak vele. Pedig a gyerekek fejlődési paramétereit rugalmasabban kéne kezelni: a különbözőképpen nevelt gyerekek más-más időpontban hozhatják az említett átlagokat.