2 éves kornál előbb nem érdemes próbálkozni
	A gyermekek többsége 3 éves korára válik szobatisztává, de előfordul, hogy valamelyik gyerkőc csak 5-6 éves korára tanulja meg záróizmait teljes sikerrel működtetni úgy, hogy éjszaka is száraz maradjon.
	Ajánlat
	Szakértőink korábbi tanácsai Éjszakai ébredések A dackorszakot ki kell bírni Meg tudjuk-e védeni gyermekünket a szorongást kiváltó élményektől?
	Fórum
	Szobatisztaság - hogyan?

Kedves Viki és Zita!

Gyermekpszichológust kerestem az interneten, így találtam rátok. Köszönöm, hogy írhatok nektek.

Kisfiunk három hónap múlva lesz négy éves és a szobatisztasággal van problémánk. Pontosabban azzal, hogy kakilni csak pelenkába hajlandó. Már több mint fél éve nincs rajta pelenka sem nappal, sem éjszaka. A pisit szépen egyedül elintézi a bilibe. Sokszor szó nélkül ráül és utána felöltözik, de ha fáradt vagy nyűgös, akkor kéri, hogy segítsünk neki öltözni. Ha kakilnia kell, akkor szól, hogy kér pelenkát. Akkor általában először felajánljuk a bilit, van, hogy ráül és a pisit oda teszi, de a kakit soha. Ahhoz utána kéri a pelenkát, amit meg is kap. Volt néhány hét, hogy azt mondtuk, hogy elfogyott a pelenka, most már kakiljon bilibe. De akkor nagyon visszatartotta a székletét és csak négy-öt naponta kakilt, amitől láthatóan nagyon rosszul volt. Végül elmentünk a boltba és vettünk neki pelenkát. Azóta nem erőltettjük. Viszont a bababörzén vettem neki egy nagy autómentő autót, amit akkor kap meg, ha már nem pelenkába kakil. Nagyon szereti a munkagépeket, szoktuk is emlegetni. Hol ő hozza fel, hol mi témának. De a kakilás terén nincs változás.

Kb. két évvel ezelőtt, amikor még csak ismerkedett a bilivel, ráült, egy pillanat alatt belekakilt és fel is pattant. Úgy tűnt, hogy meglepődött. Én megdicsértem, nem gondolom, hogy ez rossz emléket hagyhatott benne. Jelenleg még nem óvodás, mert abban az óvódában, ahová vinni szerettük volna, nem veszik fel, mert nem szobatiszta. Pedig soha nem történt még baleset a kakival. Pisivel is eddigi élete során max: tízszer.

Jelenleg fiam és férjem (aki közben munkanélküli lett) együtt vannak otthon, miközben én dolgozom. Férjem szeretné, ha óvodás lehetne kisfiunk, mert így ő még munkát keresni sem tud. Én kevésbé aggódom a pelenkába kakilás miatt, de látom, hogy ez a helyzet már sem fiamnak, sem férjemnek nem jó.

A fővároshoz közel, egy zsákfaluban élünk, emiatt nem sok lehetőségünk van óvodaválsztásra. Az óvoda, ahol jártunk, az a közeli városban lévő alapítványi óvoda volt, a helyi óvodában még nem érdeklődtünk.

Kérdéseim:  A pelenkába kakilással van-e tennivalónk, vagy csak várjunk türelmesen? Tudom, hogy a kakit sokszor összefüggésbe hozzák az anyához való kötődéssel, a lelki elengedéssel. Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy tény, hogy nagyon keveset van kisfiunk gyerekközösségben, de a rokonokkal, ismerősökkel jól megérti magát. Választékosan beszél. A zajoktól viszont nagyon fél. Egyedül nem megy ki az udvarra játszani. Egy-egy traktor hangjától menekülve rohan hozzánk. Életmentő császármetszéssel született. A másik kérdésem pedig, hogy szerintetek is igaz-e, hogy egy kevésbé jól felszerelt óvoda, kevésbé jól képzett óvónőkkel is jobb, mint az otthonlét?

Köszönöm, hogy hosszú levelemet elolvastátok! Várom válaszotokat ugyanerre a címre. Történetünket szabadon felhasználhatjátok.

Nagy köszönettel: Nyitnikék