Próbáljuk Micit a szobatisztaság felé terelgetni. Lassan, de azért haladunk. Félúton járhatunk: Mici a pelenkát már elég gyakran leveszi, viszont nem nagyon szól, ha pisilnie vagy kakilnia kell. Ez a Balatonon nem jelentett gondot, hiszen egész nap a kertben és a strandon voltunk, ahol a fűben még a nagydolog sem nagy dolog. Itthon azonban kicsit más a helyzet: mindent a gyerekért, de azt azért nem szeretnénk, ha a nappaliban pisilne.

Próbálkoztunk már mindennel - bilivel, gyerek WC-ülőkével, de Mici egyiket sem nagyon akarta használni. Egészen tegnapig, amikor is szólt, majd ráült a bilire, és pisilt.

A dolog egyetlen apró szépséghibája, hogy én éppen a haverokkal söröztem. Mara telefonon számolt be az eseményről. Ahogy számítani lehetett rá, a többiek persze röhögcséltek kicsit a nap hírén. Nehéz a kispapa élete.

Az egyik barátom egy érdekes elméletet osztott meg velem a nevekkel kapcsolatban. Az ifjú kispapa arra lett figyelmes, hogy egy családról rengeteget elárul, hogy milyen nevet választanak a gyereknek.

Hosszan elemezte, hogy mire lehet következtetni, ha egy házaspár a fiát Kevinnek, Álmosnak a lányát Dzsenifernek, Ráhelnek vagy Csengének nevezik. Külön fejezetet szentelt a Fradika utónév elemzésének. (Bár bizonygatta, hogy ez is egy létező női név, nem sikerült meggyőznie, hogy bárkit is így neveztek el.)

Az egyórás előadás végeztével megkérdeztem tőle, hogy mire lehet a Miciből, illetve a Margitból következtetni. A barátom ezután hosszas analízisbe kezdett. Nem sokat értettem belőle: leginkább csak a lényeget, hogy ugyanis a 'Margit' jelentése 'gyöngy'. És az is kiderült, hogy a Mici nem csak a 'Margit', hanem a 'Mária' becézése is. De hogy mindebből mi következik a kollektív családi pszichénkre nézve, azt sajnos nem sikerült kiderítenem. Nem is csoda. Ami azt illeti, mi nagyjából fél óra alatt tudtuk le a névadási kérdést.

Azt hiszem, a pszichológusok kognitív disszonanciának hívják a jelenséget.

Micit úgy egy éve kezdtük leszoktatni a cicizésről. Eleinte jól haladtunk, aztán voltak visszaesések. Most már csak az éjjeli felriadásokkor kap anyatejet. Viszont ha kicsit rossz kedve van, vagy beüti valamijét, Mici azonnal cicit követel. Esténként is gyakran cicizne, de csak végső esetben (= küszöbön álló szülői idegösszeomlás és/vagy végkimerülés) előtt veszi Mara mellre.

Pár hete fürdetés után (ami az én reszortom) Mici "szissszi"-t követelt. Gondoltam megviccelem. A mellkasamra mutattam, voilá. Mici hirtelen elbizonytalanodott. Végülis cicit kért, és fel is ajánlottak neki egyet, másrészt viszont gyanította, hogy itt valami nem stimmel: a papa cicije cici is, meg nem is. Rövid habozás után aztán játéknak értékelte a helyzetet. Kicsit közelebb hajolt, és úgy csinált, mintha cicizne.

Azóta esténként jól elszórakozgatunk így. Csak akkor lenne kínos a dolog, ha Mici a strandon is játszani akarna, és ott követelné a papától a cicit.

Mindig is sejtettem, hogy sosem lesz nagy atyai tekintélyem. Azt hiszem, a mai világban ez nem is nagyon lehetséges. Törekszem nagyon határozottnak mutatkozni, de Mici - bár még nincs kétéves - már régen rájött, hogy képtelen vagyok a szigorra. Az az apuka, aki gügyög a gyereknek, és nem kőszívű, ne számítson nagy tekintélyre.

Ez eddig rendben is lenne. Csak azt nem értem, hogy a Kisvakond szava miért ér többet, mint az enyém. Mici valahogy rá mégis jobban hallgat, mint rám. Szégyen-gyalázat, de ha nem hagyja, hogy tisztába tegyem, kénytelen vagyok a Kisvakondot kézbe venni, és az ő hangján megkérni, hogy engedje a pelenkacserét. Amíg én kérem, szó sem lehet róla, amint a bevetem a Kisvakondot, Mici szó nélkül engedelmeskedik.

Nem tudom, mit csináltam rosszul, hogy még a Kisvakondnak is nagyobb tekintélye van, mint nekem. Mi lesz így tizenöt év múlva? Talán majd akkor is csak a Kisvakond tudja elérni, hogy Mici időben hazajöjjön a pénteki buliból?

Egy hete jöttünk haza a nyaralásból, de máris nosztalgiázunk. Elérzékenyülve nézzük a balatoni fotókat, és a 27 fokos konyhában vacsorázva sóhajtozva idézzük fel, hogy milyen jó volt tíz napja a teraszon a hűvös badacsonyi naplementében enni a lecsót. Így utólag még a szúnyogok sem tűnnek olyan vérszomjasnak.

Úgy határoztunk, hogy szeptember elején még egy hétre elmegyünk nyaralni. Természetesen a Balatonra. Más szóba sem jöhet, Mici annyira élvezte a pancsolást és a lángost.