Kevés kínosabb dolog van annál, amikor nem jut eszünkbe régi barátunk feleségének vagy valamelyik gyerekének a neve. A második pohár bor után nekem bizony erősen koncentrálnom kell, nehogy összekeverjem a gyerekek nevét. A problémák elkerülése végett Marával át szoktuk ismételni a neveket, ha vendégségbe megyünk.

Ma este is zsúr lesz. Legalább 5 pár és úgy 12 gyerek hivatalos. Képtelenség ennyi nevet fejben tartani, és még arra is emlékezni, hogy melyik névhez melyik arc tartozik. Egy feleség és két kisfiú nevét az egy jó istennek sem bírtuk felidézni.

Halálosan ciki, de a későbbi nehézségek elkerülése végett leírtam egy fájlba a fontos információkat. "Marci, feleség: Éva, gyerekek sorban: Luca, Anna, Áron, Kata".
"Ez még nem vészes - mondta Mara. - Az igazán ciki az lesz, amikor majd a saját rokonaink nevét kell felírni."

Mindenki tudja, hogy a másfél éves kisgyerekek teste kissé aránytalan: a gyerek feje ilyenkor még szinte egész testhossz negyedét teszi ki. Nekünk persze már nem tűnik fel, mi hozzá vagyunk szokva Mici arányaihoz. De néha azért meglepődünk.

Tegnap fürdetés előtt családi körtáncot rendeztünk. Gondoltam tanítok Micinek egy új figurát. A fej fölötti tapsolást mutattam meg neki. Mici próbálkozott becsületesen, de nem sikerült neki a mozdulat, mert a keze túl rövid, a feje pedig túl nagy. Egyszerűen nem érnek össze a tenyerei a feje fölött.

Már ezen is elég jót mulattunk, hát még amikor pár perccel később a táncot megunva Mici a labdáját keresve benézett az ágy alá. Egy felnőtt minden bizonnyal letérdelt vagy hasra feküdt volna. Mici viszont inkább kis terpeszbe állt, és háttal az ágynak előrehajolva a lábai között kukucskált be az ágy alá. A fejbúbja simán leért a szőnyegre. Lehet, hogy a feje fölött nem tud tapsolni, de ezt a mutatványt egy felnőtt sem csinálná utána.

Miután jól kidohogtam magamat az idióta húsvéti szokásaink kapcsán, kiderült, hogy azért van jó oldala is a nyúlünnepnek. Végülis némi jóindulattal tekinthetjük pótkarácsonynak a húsvétot.
Mici legalábbis ismét kapott pár apró ajándékot. Próbáljuk fékezni a rokonokat és saját magunkat, hogy ne kényeztessük el a gyereket, de ünnepek idején nem tudunk úrrá lenni az ajándékozási őrületen.

Ahogy ilyenkor az lenni szokott, Mici nem a játékoknak örült legjobban. A praktikus dolgokat szereti: most egy extravagáns gyerekesernyőtől jött lázba. Elég vicces, ahogy egész nap egy narancssárga, zsiráfmintás ernyővel rohangál a lakásban. Eleinte kicsit féltünk, hogy kárt tesz magában, netán kiveri a szemét, de nem tudtuk elvenni tőle, sőt még becsukni sem hagyta. Kíváncsi vagyok, ez a csoda eltart-e három napig.

Húsvét alkalmából a nagymama kertjében csokinyulakat és tojásokat rejtettünk el Micinek.
A nagy hideg ellenére reggeli után kihajtottuk a gyereket az udvarra, hogy megkereshesse a nyuszi ajándékait. Miközben Mici sikoltozva gyűjtötte be a tujára akasztott csokitojásokat, azon morfondíroztam, hogy micsoda hülyeség, hogy egy nyúl tojásokkal, csokinyuszikkal és húsvéti mesekönyvvel lepi meg a gyereket.

Őszintén szólva elég idióta módon ünnepeljük a húsvétot. Nyilván a hívő családokban van értelme ennek az ünnepnek, mint ahogyan a hagyományos vidéki locsolós, hímes tojásos télbúcsúztatásnak is. Mi viszont sem vallásosak, sem hagyományőrzők nem vagyunk (utóbbira a városi élet nem is alkalmas).

A karácsony működik vallás és népi hagyományok nélkül is, a húsvét viszont nem. A csokitojást tojó nyúl körüli felhajtás gagyi, az ünnepek megcsúfolása - vontam le a következtetést, miközben Mara megpróbálta szétfeszítni Mici száját, hogy kiszedje belőle az alufóliacsomagolással együtt benyelt csokitojást.

Ha jövőre jó idő lesz, elmegyünk a skanzenba, ott ilyenkor mindig egy csomó érdekes és értelmes programot tartanak, és befejezzük a csokinyuszis idétlenkedést. Vagy legalább az állatkertbe, igazi kisbirkát és kisnyulat simogatni: annak  is több értelme van, mint a kommersz, drazsés és lila nyúltojásos idiotizmusnak.

Mi az, amire a kezdő kispapának leginkább szüksége van? Praktikus ismeretekre és a babázáshoz szükséges alapvető fogásokkal kapcsolatos információra. Magyarán: triviális tanácsokra.

Saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a szülőknek szóló könyvek egy része egy csomó érdekes, ám gyakorlati szempontból kevéssé hasznos dolgot magyaráz el, a legtriviálisabb kérdéseket viszont nem tárgyalja. Pedig érdemes lenne, mert az első gyerekes szülők semmit sem tudnak.

Hány fok legyen a gyerekszobában nappal, és mennyi éjjel? Kell-e a gyerekre éjjel sapkát adni? Hogyan kell büfiztetni? Milyen gyakran érdemes pelenkát cserélni? Hogyan nyugtassuk meg, ha sír? Milyen hosszú bőgés után kell orvoshoz fordulni? Lehet-e szoptatni, ha lázas a mama? Az általunk ismert könyvek és weboldalalak mintha abból indulnának ki, hogy ezeket a kérdéseket úgyis tudja mindenki. Hát, mi nem tudtuk, ezért állandóan a gyakorlottabb ismerőseinket vegzáltuk mindenféle hülye kérdéssel.

Különösen a kispapák dolga nehéz. Én legalábbis százszor ügyetlenebb és tanácstalanabb voltam Maránál is. Nagyon jól jött volna egy könyv, amiben a fontos dolgokat az alapoktól megismerhetem.

Nos, az egyik barátom mutatott is egy hasznos oldalt. Sajnos angolul van, de azért így is sok sorstársamnak segítségére lehet. A Fatherhood.org amerikai oldalon összegyűjtötték az összes kispapáknak szóló fontos  tudnivalót. Van itt minden: fórum a tanácstalan apukáknak, webbolt mindenféle vicces és praktikus portékával (egyebek között különböző papasági gyorstalpaló CD-gyűjteménnyel).

A kedvencem az "Amit szigetelőszalaggal nem lehet megoldani" című CD, amely a legfontosabb tudnivalókat gyűjti össze. Gondolom részben abból a célból, hogy az ügyetlen és tapasztalatlan kispapák nehogy kárt tegyenek a kisdedben. Ha egyszer kirúgnak a munkahelyemről, készítek egy ilyen összeállítást magyarul. Biztos, hogy meggazdagszunk belőle.