 |
![Forrás: [origo]](/i/0703/20070307kismamaan.jpg) |
 |
 Tegnap és ma

|
 |
Gyermekágynak (puerperium) a szülést követő hat hetes időszakot hívják. Mint neve is sejteti, ezalatt a periódus alatt még nagyanyáink idejében is többnyire kötelező fekvést írtak elő az édesanyának (aki ezalatt nem kevés segítséget és törődést kapott a rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől).
Napjainkban a gyermekágyat már nem ágyban töltik a kismamák; ismertté vált, hogy a "mozgás" segíti a visszértrombózis megelőzését, a méh összehúzódását és a váladék ürülését a szervezetből. (Mozgás alatt természetesen nem versenysportot kell érteni, sokkal inkább "nem fekvést": az első napokban ez nem ritkán csak annyit jelent, hogy a nemrégiben szült nő az ágy szélére ül, de aki tud, már ilyenkor is sétálhat pár lépést, majd fokozatosan egyre többet, lehetőleg több alkalommal is.) |
 |
Ajánlat
|
 |
Befelé forduló mellbimbó Nyákleszívás Első vendégeink Rezgések a kiságyból Könnycsatorna elzáródás Cumis, csőrös, sima Első székletek Első nyaralások a babával Különleges játszótársak Beszéd a szavak előtt Barátkozzunk!
|
 |
 |

|
Kettős feladat
Az egyszerűnek hangzó "regenerálódnia kell a szervezetnek" feladat korántsem könnyű folyamat. A várandósság kilenc hónapja alatt óriási változások mentek végbe a kismama testében-lelkében, most sem várhatjuk hát, hogy egy nap alatt minden visszaáll majd eredeti formájára. A folyamat kétirányú: a szív, a tüdő, a belek, a méh ismét a várandósság előtti működését tanulja, miközben újfajta hormonális változások is indulnak a szervezetben, az anyasággal járó, minden eddigitől eltérő feladatokra is fel kell készülnie (tejelválasztás, stb.).
Az átalakulóművész méh
Az egyik leglátványosabb átalakuláson a méh megy keresztül. A várandósság hónapjai alatt eredeti mérete kétszázszorosára nőtt, most ennél sokkal rövidebb idő alatt kell visszahúzódnia eredeti méretére. A szülés után a méh közel 1 kg, hossza 16-18 cm, míg szülés előtti súlya kb. 50 g volt, hossza 6-8 cm. Vagyis a gyermekágyi időszak elején még köldökmagasságnál végződik, míg annak végére a szeméremcsontig húzódik vissza. (A rendszeres, igény szerinti szoptatás elősegíti a méh regenerálódását, mert a szoptatás során felszabaduló oxitocin hormon fokozza az összehúzódást.)
Nem csak a mérete változik óriásit. Bezárul a méhszáj, begyógyulnak a sebek, és távoznia kell a váladéknak is. Ez utóbbi az első hat hét jellegzetessége, a gyermekágyi folyásnak is nevezett lochia (görög szó, jelentése: szüléshez tartozó).
A lochia, akár a menstruáció, egyénenként, sőt, szülésenként eltérő lehet. Általában elmondhatjuk, hogy a korai gyermekágyban (kb. a szülést követő első héten) a menstruációnál erősebb vérzést jelent. Ezekben az első napokban - a lepény tapadási helyén lévő tenyérnyi seb gyógyulása miatt - még tartalmazhat apró véralvadékot. Szagtalan, színe kezdetben bordós-pirosas, majd barnás, végül világos színű lesz. Mennyisége is egyre csökken, míg a hatodik hét végére megszűnik.
Gyulladásra, problémára utalhat, ha a gyermekágyi folyás darabos, színe a friss vérre hasonlít (élénk piros), bűzös, darabos, mennyisége fokozatos csökkenés helyett újra nő. (Amennyiben ezt tapasztaljuk, keressük fel orvosunkat, kérjük ki a tanácsát, ő tudja megmondani, esetünkben mi fér bele a "normális" kategóriába.)
Higiénia testben...
A gyermekágy idején erős vérzésre, vagy kimondottan szülés utánra való betétet használjunk, a tampon nem ajánlott. Ezekből a betétekből érdemes már a kórházba is magunkkal vinni. (Sokat.)
A lochia miatt érdemes naponta akár többször is átmosni a gát környékét. Ha a gátseb fáj, jegelhetjük tiszta textíliába tekert jégkockákkal. Nem javasolt a 32-33 fok feletti vízben üldögélni, mert a meleg víz alhasi vérbőséget okoz.
Sokaknál tapasztalható fokozott verejtékezés a gyermekágy idején. Hadakozni ellen, illatos dezodorokkal elrejteni vagy mérsékelni általában nem lehet; váltsunk sűrűbben ruhát, ne vegyünk fel szoros darabokat, és részesítsük előnyben a pamutból készült alsóneműt.
Fontos a mell ápolása is. Amikor csak lehet, hagyjuk szabadon. A tisztálkodásnál sima vízzel mossuk le, ha sebes, szoptatás után hagyjunk rászáradni néhány csepp anyatejet.
Hogy szülés után mikor jött el újra a hüvelyi közösülés ideje, természetesen a pár döntése. Általában a gyermekágy alatt nem javasolják, a nőgyógyászati kontrollvizsgálat után azonban - ha más nem indokolja - semmi nem szól már ellene.
... és lélekben
A szülést követő napok-hetek ugyanolyan érzelmi hullámvasúton telhetnek, mint a várandósság. Adjunk időt magunknak, ne akarjunk rögtön fitt, boldog, kirobbanóan energikus, mindig mosolygó, tökéletes reklámfilm-kismamák lenni.
Koncentráljunk a babára, magunkra, apára. Ismerkedjünk kibővült családunkkal, együtt próbáljuk feldolgozni a változásokat (kívül és belül), ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget kérni.
[origo]
|